Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

pheusz és Matho rokonságát tovább erősíti a zsoldos kínhalála: elevenen megnyúzott teste, melyből Sahabarim kitépi a még dobogó szívet, az őrjöngő bakk- hánsnők által darabokra tépett Orpheuszra emlékeztet.

A karthágói regény ugyanakkor az orphikus mítoszegyüttes egy másik elemével is összefüggésbe hozható: a zaimph révén az aranygyapjü keresésére induló Argonauták kalandját idézi. Az aranygyapjú a transzcendencia, a feltétlen szerelem és az eszményi szépség jelképeként magába foglalja mindazt, amire az ember földi léte során hiába vágyakozik. Ellenállhatatlan varázserejével olthatatlan vágyat ébreszt, ám halállal fenyegeti azt, aki megpróbálja megszerezni. Az aranygyapjú homályos szimbolikus jelentésével megfoghatatlan misztikus keresésre sarkall: ugyanezt a szerepet tölti be az istennő fátyla Flaubert karthágói regényében.

Keresztutak

Matho ismeretlen eredetű s nem múló fájdalmától gyötörve arra gondol, Ha- milkár lánya talán őt ajánlotta fel az isteneknek engesztelő áldozatként (521.

o.). Kínzója, Szalambó maga is azt hiszi, az istenek átka nehezedik rá: amikor Sahabarim Matho táborába küldi, hogy az istennő fátylát visszaszerezze, úgy készül a titokzatos küldetésre, mint aki önként indul kivégzése helyszínére: leroskadt az ébenfa zsámolyra, két karja erőtlenül nyúlt el a térdén, borzongott minden porcikájában, mint áldozat az oltár tövében, mikor a bunkó csapására vár. Halántéka zúgott, s tűzkarikák forogtak előtte. Ká- bultságában csak egyetlen dolgot fogott fel, hogy alighanem hamarosan meghal. ” (652. o.)

A szövegbe rejtett apró jelek egész sora készíti elő a regény utolsó fejezetét, amelyben a kínhalált szenvedő Mathóból a szemén kívül nem marad semmi emberi - teste „hosszúkás, vörös tömeg volt csupán” (762. o.). Mintha a líbiai katonára kezdettói fogva a bűnbak szerepe várna. A leírásokban hol sebesülten, vérrel borítva áll előttünk, hol egyenesen halottra emlékeztet:

,Matho meztelenül, mint a holtak, hason feküdt egy oroszlánbőrön, arca a két tenyerében.” (521. o.)

Az engesztelő áldozat képzetét erősítik azok a szövegrészek is, amelyek Mathót vadállathoz hasonlítják. A szerelem rabságában sínylődő líbiai úgy érzi, az áhított lány egyetlen mozdulatának, ruhája redőjének emléke megbénítja, s mint háló fogja körül (666. o.). Ez a metaforikus háló a regény XIV. fejezetében konkrét, vadállatok elejtésére használt hálóvá változik. Az utolsó zsoldos egyedül marad a csatatéren, s miközben megpróbál felkapni egy földön heverő kardot, Narr’Havasz hátulról befogja. A jelenetnek van egy előzménye a szövegben, mely első pillantásra akár el is kerülheti az olvasó figyelmét, fontosságát viszont jelzi, hogy már a regény első szerkezeti vázlataiban fellelhető20: a numidok fejedelme oroszlánvadászatra hívja Mathót, és megpróbálja kelepcébe csalni. (520. o.)

A szöveg visszatérő elemei szoros kapcsolatot teremtenek Matho és a rendkívül sokrétű szimbolikus jelentést hordozó oroszlán között: a zsoldosvezér pálmaágyát oroszlánbőr takarja (665. o.) A csatamezőhöz közeledve ,p. vér sza693