Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

korlatilag lehetetlen eligazodni a kisebb istenek számtalan nevén és funkció­ján, ezek ugyanis hol önállóan szerepelnek, hol a főbb istenségek alacsonyabb rendű képviselőiként. Moloch, a legfőbb Bál, hol összemosódik Melkárttal, hol elválik tőle, alapvetően Tanit párja, ugyanakkor maga is hermafrodita, vagyis ugyanaz az alapvető kettősség jellemzi, mint a Holdistennőt, aki egyrészt a női princípium megtestesítője, másrészt viszont hermafrodita istenség is, aki - Molochhal szemben - mindazonáltal női jellegét domborítja ki. Az istenek köreit jellemző kettősségek és ellentmondások a halandók szféráját is átjárják, mint ezt Szalambó, Matho, vagy akár Hanno és Hamilkár példája is bizonyít­ja. A hermafrodita istenek ellenpontja a heréit pap, Sahabarim. A kettősség és megkettőződés lehetőségétől megfosztott eunuch fájdalmasan magára ma­rad: istennőjét és hitét elveszítve örökös meddőségre kárhoztatva tengeti éle­tét egy istenekkel, bálványokkal telezsúfolt, vérrel, szennyel, szenvedéllyel át­itatott, holdból hullott kövek titokzatos fényével átszőtt világban. Az istennő titkát hiába kutató, tudományában is csalódott Sahabarim az egyetlen vérbeli értelmiségi a regényben, akinek kudarca megfontolandó tanulságul szolgálhat a Flaubert-kritikusok számára. Az eunuch drámáját az okozza, hogy szeretné megfejteni a misztériumot, megragadni, egyértelművé tenni az isteni miben­létét, ez azonban folyton kisiklik a kezéből, hiszen - s a kígyó változatos meta­forája itt a fátyoléhoz csatlakozik - legjellegzetesebb vonása épp az állandó mozgékonyság. A regény, akárcsak szereplői - barbárok és civilizáltak, isten­arcú halandók és emberalakot öltő istenek - ugyanazt a képlékenységet, ál­landó alakváltozást mutatja: a szöveg egészét átjáró ambivalencia újra és újra elszakítja az egyértelmű jelentésen alapuló értelmezések aprólékos munkával felgöngyölített fonalát. Baljós előjelek - motívumok kereszteződése Szalambó és Matho az istenek rendeléseként élik át nem mindennapi törté­netüket, melynek fordulatait nem sejthetik előre, miként valódi okai sem fog­nak soha feltárulni előttük. Tudják, hogy vétettek az isteni törvények ellen, bár mélyebb értelmüket nem ismerik, s olyan tehetetlenül várják az elkerül­hetetlenül lesújtó büntetést, mint áldozati oltáron heverő állat a torkába ha­toló kés szúrását. A történet tragikus végkifejletét számtalan apró jel vetíti előre. Mintha a halál kezdettől fogva ott settenkedne ebben az áttetsző lepellel borított szövegben, ahol a különös, szemkápráztató fényben (akárcsak Flau­bert egyiptomi úti jegyzeteiben) minden sötét árnyékot vet. Szerelmi bájital Matho színrelépését az első fejezettől kezdve nyugtalanító jelek kísérik: a lí­biai óriás a halál bélyegét viseli magán. A lakoma során Szalambó bort tölt a katonának, akit a barbárok vezérének tekint. A Barkasz család és a zsoldo­sok közti megbékélést szolgáló gesztus többértelmű jelentést hordoz. A gall Autharit magyarázata szerint a Mathónak nyújtott kehely a felkínált menyeg­zőre utal: 690

Next

/
Thumbnails
Contents