Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

története több változatban is fennmaradt, ám valamennyi a phrügiai pásztor halálával, illetve testének megcsonkításával végződik. A két történet közti párhuzam nem a puszta véletlen műve: a csonkítás változatos megjelenési formáival a karthágói regény egyik gyakran visszatérő' képe.

A kígyó mint hasonlat, jelkép és metafora

A Derketó és Szemirámisz révén hallal és galambbal21 társított Szalambó a kígyóval is szoros kapcsolatban áll. A regény első szerkezeti vázlataitól eltérően a női főhős végül nem lett Tanít templomának papnője:

,Apja nem akarta, hogy belépjen a papnők rendjébe, sem azt, hogy bármit is közöljenek vele a köznép Tanitjáról.” (534. o.)

Hamilkár lánya Matho sátrában tölti be Tanit papnőjének szerepét.22 Mielőtt Matho karjában megperzselné Moloch tüze, Szalambó fekete tigriskígyójával egyesül: a Holdistennőt hermafrodita alakjában jelképező állat avatja be a szerelem misztériumba, feltárva előtte erotika és misztika elválaszthatatlan összetartozását.

A tigriskígyó mibenléte legalább olyan rejtélyes, mint az istennőé, akit megtestesít. Többször is magára veszi Szalambó betegségét, a XIII. fejezetben elpusztul, hogy azután újból életre keljen, bár az sincs kizárva, hogy egy másik tigriskígyó vette át Hamilkár háza őrszellemének helyét. A szövegben a kígyó képe számtalanszor felbukkan: nemcsak a Barkasz család őstörténetében vagy Tanit templomában van kivételes helye23, hasonlatok és metaforák egész sorában szerepel. Szpendiosz úgy tud siklani a falak közt, akár egy vipera (509. o.). A haragtól bőszült Hamilkár homlokán a hosszúkás forradás úgy „rángatózott, mint egy kígyó” (599. o.). A rabszolgák főfelügyelője, Giddenem lábszárán körbetekert vászoncsíkokat „aranyzsinór rögzítette, mely fára teke- redő kígyóhoz hasonlóan, bokájától a csípőjéig csavarodott.” (614. o.) A Makar menti csatában az elefántok cinóber színűre mázolt ormánya vörös kígyóhoz volt hasonlatos (629. o.); Szalambó beteg kígyóját szemlélve úgy érzi, „mintha szívében egy spirálvonal csavarodott volna, mint egy másik kígyó, mely lassan torkáig emelkedik és megfojtja” (648. o.). Matho álmainak szigetén „a cédrusnál magasabb citromfákról tejszínű kígyók [...] verik le a pázsitra a gyümölcsöt” (668. o.). A kígyónak a különböző mitológiai rendszerekben oly sokféle jelentése van, hogy a témában elmélyedő elemző kitartó munkával lenyűgözően gazdag összehasonlító vallástörténeti példatárat állíthat össze, mindez azonban aligha viszi közelebb a regény szimbolikus síkjának megfejtéséhez. A kígyó a karthágói regényben szinte minden istenséggel összefüggésbe hozható: Tanittal s rajta keresztül Szalambóval éppúgy, mint a Barkasz család őseként tisztelt Melkárttal. Az ősiszapból származik, így valamennyi istent megelőzi, a nap szülötteként ugyanakkor Molochhal is szoros rokonságban áll, „a kör pedig, melyet farkába harapva leír”, a bolygók összességét, Esmun értelmét jelképezi (648. o.): mitológiai családfájának girbegurba ágai, kuszasága olykor ugyancsak próbára teszik az olvasó türelmét.

Az istenek közti kapcsolatrendszer legalább olyan áttekinthetetlen, mint a hozzájuk társított állatok csoportja. A Szalambóban az istenek is rendelkeznek (olykor nem is egy) alakmással. A kérdést tovább bonyolítja, hogy gya689