Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

összekapcsolódó útjainak labirintusában, akár a regény hó'sei. E szövegben, ahol a szereplők folytonosan ki vannak téve az alakváltozások játékának, bármely pillanatban alakot cserélhetnek, megkettőződhetnek, s a másik tekintetéből nemegyszer tulajdon istenarcuk néz vissza rájuk, olykor szinte lehetetlen eldönteni, kivel is állunk szemben: istenekkel, félistenekkel, mitológiai hősökké nemesült történelmi alakokkal vagy egyszerű halandókkal. Állandó kettősségről kellene beszélnünk, feltéve, hogy a kifejezés nem jelent élesen elválasztható határokat, mert a Szalambóban a kettősségek - a két szféra, kétféle jelentés, két lehetséges értelmezés — egyike sem vihető végig következetesen különválasztva: akármelyik szálon induljon is el az elemző, valahol elkerülhetetlenül belegabalyodik a másikba, a csomók határozott átvágásával pedig legfeljebb annyit ér el, hogy a kezében maradt, szakadt fonalat szorongathatja, s kezdheti újra elölről az egészet.

Alakmások: nevek és nemek felcserélődése

Akarthágói regényben az ellentétek és párhuzamok bonyolult játékának eredményeként alteregók egész sora lép színre. Mathót, aki sátáni kísértőjét Szpendioszban találta meg, több szereplőhöz is köti ilyen viszony, például Narr’Havasz-hoz, aki a férfiasságot és erőt sugárzó líbiaival szemben nőies, törékeny alakjával tűnik ki. A numidok vezére Adoniszt idézi abban a mitológiai együttesben, amelyben Szalambó Taniton keresztül Asztarténak feleltethető meg. Matho hol meztelenül, hol oroszlánbőrbe bújtatott testtel áll előttünk: a gyenge és állhatatlan Narr’Havasz díszes ruhákat, drága ékszereket visel:

,JVarr’Havasz volt a legszebb mind között; gyöngyhímes bőrszíjak szorították karcsú karjait, a fején levő aranykarikába, mely bő köpönyegét tartotta, strucctoll volt tűzve, s ez hátul a vállát verte; állandó mosoly fedte föl fogait, szemei szúrósnak tűntek, mint a nyílvessző, s egész lényében volt valami éber figyelem s valami fesztelenség.” (568. o.)

Az egymást követő leírásokban a szereplő feminin vonásai egyre inkább kidomborodnak:

„a numid, a vállára hulló strucctollat simogatva, forgatta a szemét, akár egy nő, s bőszítően mosolygott.” (621. o.)

A kiismerhetetlen Narr’Havasz, aki mindig az erősebbnek vélt szekértáborhoz csatlakozik, strucctollat visel, ami a szimbólum jelentésének sajátos kifordítása: Flaubert kéziratos jegyzetei szerint a strucctoll az igazság és az erény jelképe16.

Hamilkár lánya Matho mását keresi a numid vezérben:

„szerette volna, ha Narr’Havaszban mintegy visszfényére talál annak az erőnek, mely még most is kápráztatta” (725. o.)

A kecses, törékeny ifjúban, akit apja döntése értelmében jövendő uraként kell fogadnia, Szalambó legfeljebb segítőkész leánytestvért lát:

,JEz a lágy hangú, nőies termetű ifjú rabul ejtette tekintetét személyes varázsával, úgy tűnt, mintha nővére lenne, kit a bálok küldtek védelmezőjéül.” (741. o.)

A Matho és Narr’Havasz közti viszony a regény nyitófejezetétől kezdve

687