Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

befolyása alatt élnek. A barbárok, akár a karthágóiak, ősi hitük szerint ki vannak szolgáltatva a kegyetlen és kiismerhetetlen isteneknek: ezért is könnyű befolyásolni, félrevezetni, csapdába csalni őket. Az e szempontból kivételt képező, emberevő garamantok példája (ők nem hisznek semmilyen istenben) a vallás civilizációs szerepét húzza alá: az ember hit nélkül vadállattá lesz:

„Ahogy minden faj, úgy minden hit is képviselve volt a barbárok seregeiben, és tisztelték egymás isteneit, mert félték valamennyit. Eredeti vallásukat sokan idegen kultuszokkal keverték. Hiába nem voltak csillagimádók, áldoztak a baljós vagy éppen kedvező csillagképeknek: egy-egy ismeretlen amulett, mely véletlenül akadt a kezükbe valami veszedelem k'óze- pett, istenséggé lett; vagy akár egy név, egy puszta név, melyet szüntelenül mondogattak anélkül, hogy a jelentésén töprengtek volna. De minthogy sok templomot kifosztottak, megannyi népet és megannyi öldöklést láttak, sokan már csak a végzetben és a halálban hittek, és esténként a vadállatok nyugalmával aludtak el.” (577. o.)8

A tömegek - barbárok és karthágóiak egyaránt - a megszokott ősi rend szerint követik a vallási rítusokat, anélkül, hogy mélyebb értelmüket keresnék. Velük ellentétben a regény fontosabb szereplői valamennyien egyéni módon viszonyulnak a természetfölötti szférához, de hatása alól egyikük sem vonhatja ki magát teljesen. Szpendiosz számára az istenek különböző elnevezése mögött nem rejlik semmiféle titok, a nevek legfeljebb tolmácsolási gyakorlatot jelentenek. A cinikus görög nyelvtudásával széthúzást és viszályt kelt — e szempontból Szalambó ellentéte, aki a barbárok lakomáján minden katonához saját nyelvén szólva igyekszik békességet teremteni köztük. A ravasz és találékony Szpendiosz sátáni figura, a kísértés szelleme. A harcban gyáva, testben erőtlen görög a Másik vágyát manipulálva próbálja megvalósítani saját törekvéseit: a felszabadított rabszolga lesz Matho rossz szelleme, negatív alteregója. Az ördögi paktumot akkor kötik, amikor Szpendiosz megígéri a szerelemtől gyötrődő líbiainak, hogy elvezeti Karthágóba. Nem árulja el a fátyol elrablásának tervét, de indulás előtt megesketi a katonát - akit urának szólít -, hogy minden parancsát végrehajtja, s mint tulajdon árnyéka fogja követni. A mindennapi életben hősiesen bátor Matho és a gyáva, meghunyászkodó Szpendiosz szerepet cserél a természetfeletti hatalmak erőterében. Tanit szentélyéhez közeledve Mathón misztikus áhitat lesz úrrá:

„fuldokolt a cédrusfalakról visszaverődő meleg levegőben [..JA rejtelmes káprázatok mind Szalambót idézték. Matho szerelme még erősebben bontakozott ki, akár a mélyvizek fölött nyíló nagy lótuszok.” (557. oj9 A görög, aki csak az orákulumban hisz, egyetlen percig sem veszti el hidegvérét: azt számolgatja, „valamikor mennyi pénzt keresett volna e nők áruba bocsátásával” (557. o.).

A regény mitológiai rétegének kidolgozásához Flaubert egyik legfontosabb forrása Friedrich Creuzer Szimbolika című műve volt, melyet Joseph-Daniel Guigniaut ültetett át franciára10. A creuzeri elemzés alapján az isteneket tisztelő, titkukat felfedni rettegő líbiai és a hitetlen görög ellentéte a misztikus Kelet és a mítoszt léha játékká alacsonyító Görögország ellentétét példázza11. Szpendiosz, aki egy görög rétor és egy campaniai prostituált fia, nem csak rabszolganők testét bocsátotta áruba, a nyelvet is prostituálja: a misztikum685