Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya
lélektani fejlődését, valamint azt, hogy minden, az imént tárgyalt »természetfeletti« eseménynek van valamilyen hétköznapi, fiziológiai vagy pszichológiai magyarázata, sokkal ésszerűbb arra a következtetésre jutnunk, hogy Szalambó halálát komoly érzelmi megrázkódtatás okozza Bár Sherrington elemzésének kiindulópontja - az elbeszélői nézőpont fontossága - aligha vitatható, a regény e mítosztól, misztikumtól fosztott olvasata furcsa hiányérzetet kelt az olvasóban. A cél persze nem az, hogy Flaubert rejtőzködésre hajlamos elbeszélőjének a fenti felvilágosult szándék helyett valamely másikat tulajdonítsunk, ám mindenképpen érdemes bejárni azt az utat, amelyet maga a szöveg nyit meg előttünk. Ehhez persze engednünk kell a mítosz csábításának, belépni a regény hitekkel, vallásokkal, mitológiai történetekkel zsúfolt terébe, örömet találni a szöveg szeszélyében, a játék semmihez sem mérhető komolyságában, s elfogadni, hogy a Szalambót ugyanúgy fedi az áttetsző fátyol, akár az istennő szobrát Tanit templomában: elválaszt- hatalan tőle, s vele egylényegű. Szent és profán: mitológiai alakok és regényszerepló^k szövevényes viszonya Bernard Masson egy 1981-es tanulmányban felveti, milyen érdekes volna feltárni a Szalambó mitikus alaprétegét, felkutatni a regény egy-egy mozzanata mögött felsejlő mitológiai alakokat, történeteket6. A cikk illusztrációként felsorol ugyan néhány példát, de részletes elemzésükre nem kerül sor. Ahhoz, hogy újra fel tudjuk építeni, mozaikszerűen összerakni a regényben egymásba játszó és szükségképpen töredékes mitológiai történeteket, össze kell gyűjtenünk a szövegben szétszóródó motívumokat, s megvizsgálni, hogy a gyakori hely- és szerepcserék révén a legkülönbözőbb forrásból származó mitikus elemek hogyan alkotnak új egységet a Flaubert által megálmodott és újrateremtett karthágói mitológiában. Amítoszok egy része rejtve, ám jól felismerhető formában épül be a regény szövetébe; másik csoportjuk csak motívumok lazán összekapcsolódó szálai révén szövődik az elbeszélésbe. A karthágói regény folytonos alakváltozásra kész terét a mítosz holdudvara övezi. Az emberi és isteni szféra bármely pillanatban összeérhet, szerepet cserélhet, a felismerhetetlenségig összekeveredhet egymással: a természetfeletti és a természet(es), a szent és a profán, az ünnep és a mindennapok szerves egységet alkotnak. A szentség jelenléte óhatatlanul maga után vonja a tilalom és a tilalom- szegés gondolatát, s vele a büntetést is, mely elháríthatatlan csapásként sújt le az isteni törvények megszegőire. A regényt a cselekmény előrehaladtával elárasztja a fokozatosan eldurvuló erőszak: a büntetések, kínzások, csonkítások, öldöklések kifogyhatatlan sorozatát Matho mártírhalála koronázza meg.7 A szentségtörés, a tilalom áthágásának vágya számtalan formában jelenik meg a regényben: a zsoldosok elpusztítják a Barkasz család szent halait, Matho elrabolja Tanit fátylát, Szalambó az istennő titkát szeretné kifürkészni, Hamilkár nem hajlandó feláldozni fiát Moloch-nak, Sahabarim megtagadja hitét. Az istenfélő és istengyalázó szereplők egyaránt a természetfölötti szféra 684