Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya
LORINSZKY ILDIKÓ Hamilkár lánya Mítoszok széttöredezése és motívumok kereszteződése Flaubert karthágói regényében1 „így halt meg ekkor Hamilkár lánya, ki kézzel illette Tanít palástját.”2 A Szalambó zárómondata, mely látszólag az elbeszélt történet végkifejletére ad magyarázatot, jóvátehetetlenül kételyek közt hagyja a már addig is gyakran elbizonytalanodó olvasót. A mondat talányát az okozza, hogy - mint a Flaubert-szövegekben oly sokszor - nem tudni, kinek az álláspontját tükrözi: a személytelenség homályába burkolózó elbeszélőét, aki a történetet ezúttal mégis egyértelműen értelmezi, vagy a szereplőkét — a Szalambó hirtelen halálát döbbenten végignéző karthágói tömegét. Mivel a regény zárlata az incipithez hasonlóan fontos szerepet tölt be, a mondat a kritikai olvasatokban is gyakran lett megfejtési kísérletek tárgya: a szöveg utolsó sora egyes elemzők szerint a regény egészéhez adhat kulcsot. A karthágói regény kritikai fogadtatását megosztó s a zárómondat értelmezését meghatározó kérdés lényegében a regény mitológiai dimenziója körül forog. Azok az elemzők, akik a Szalambót nem a romantikus történelmi regény alfajához kapcsolják, általában valamiféle realista olvasattal próbálkoznak, igen változó eredménnyel. Példaként idézhetjük R. J. Sherrington könyvét, mely a regényt az elbeszélői nézőpont szempontjából elemzi, a mítosz kérdését is e keretbe foglalva3. A kritikus felsorolja azokat az elemeket, amelyek a regényszereplők szemében csakis természetfeletti csoda vagy isteni beavatkozás révén jöhettek létre, és megállapítja, hogy a számbavett mozzanatokra a szöveg szinte mindig ad valamilyen ésszerű magyarázatot (Szalambó arcát nem a Holdistennő teszi oly sápadttá, hanem az állandó böjtölés, a hideg vagy a Hamilkártól való rettegés stb.). A mítoszt a tudatlansággal és babonával azonosító elemzés lényegében a felvilágosodás eszméit idézi. Sherrington szerint a tömeg körében általánosan elterjedt tévképzetek káros hatását világosan mutatja az istennő fátylának tulajdonított hatalom: ,Karthágó téved, amikor ilyen hatalmat tulajdonít egy rongydarabnak, de mivel oly sokan hittek benne, az események úgy mentek végbe, mintha a fátyol tényleg bírt volna ilyen hatalommal.”4 Mivel a regény zárlata az ujjongó Karthágót állítja színre, Sherrington úgy véli, a Szalambó halálát értelmező mondat a babonás tömeg téveszméit tükrözi. A kritikus e gyermeteg magyarázatot elutasítva felvázolja a történtek ésszerű okát, majd enged a mestersége gyakorlóit gyakran csábító kísértésnek, és saját vélekedését a szerzőjével azonosítja: ,fiz nyilvánvalóan nem Flaubert nézőpontja. Tekintetbe véve Szalambó 683
