Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Hózsa Éva: Beszédes Török Ádám(ok)

II eteti, de ezt a helyzetet a múltból eredő Joáb-féle lelkiismeret-furdalás, mások vagyonának eltulajdonítása, vagyis az elkövetett bűn diktálja.

Török Adámot éppen a gyárban előállított (játék-)álomfigurákkal dobálják meg, a munkások (meg)mozdulása, mobilitása tehát visszautasítja a szépítő, elfedő illúziókat, a néha hamis, giccses álmokat, nézeteket. Török Ádám magára marad, ahogy mindig. Patetikus, ontológiai szempontú retorikája az adott térbe nem illő retorika. Pedig most a vidéki gyárudvar nyitott, mások is betévedhetnek; nem a szokványos, belakott tér. Az olvasói csábítás sem csak kétirányú. A referenciális tudás, a létbe vetettség (mint a hétköznapiságba, a behatároltságba, illúziótlanságba vetettség jelenvalósága) és az álom, a kitörés aspektusa egyaránt érvényesül, ám az utóbbi elhitetett, hazug álom is lehet, sőt a hetvenes és a nyolcvanas évek olvasója más csábításokat, más álomcsalódásokat élt meg, mint a mai. Az álmodókból egyszer valóban álomfejtők lesznek?! De ezt a lehetőséget már a bibliai történet kapcsán konstatálja M. H. J., aki Izsakhárról szándékozik regényt írni. Izsakhárról pontosan azért kell regényt írni, mert a Biblia keveset szól róla. (,Akármilyen regény lesz, de Izsakhárról fog szólni, biztosan jó lesz, mert Izsakhárról szólni kell.”)

Az említett Török Adám-féle beszélő szöveghelyekre bukkan az olvasó az Izsakhár későbbi szövegeiben is. Olyanokra, amelyekről olvasóként okvetlenül szólni kell. A dialogizáló beszélő (Szivárvány Ervin) például erőszakos, harcias, jelleme is eltér a Joáb-regényben szereplő Török Adámétól. Nyakában fehér madár lóg, erre hivatkozik, ahogyan Török Ádám a mesefigurákra, és (ő is) gyakran véresen ér haza. Ervin nem készül a beszédre, ő átmenet nélkül hozzá tud kezdeni. Viszont nem (papos) szónoki beszédet tart, hanem rámenősen dialogizál. Lőfegyverek és gyógyteák, gyűlölet és szeretet Ervin beszédében összetartoznak. A Nagy Fehér Madár gyógyteája megnyugtatja az idegeket, és állítólag kiirtja a kegyetlenséget. Ä narrátor ironikus nézőpontja mindent megkérdőjelez, és a rejtélyesség jelentős írói fogás marad.

Szűkszavúság és bőbeszédűség relációja a kátrányozókkal kapcsolatban jelentkezik a Beszédes Kátrányozó szövegében. M. H. J. védelmébe veszi a Beszédes Kátrányozót.

Térjünk azonban vissza (Csoszogó) Török Ádámhoz! A másik regény ugyanis, amelynek fellapozására a bevezető utalt, az Ez a nap a miénk című regény. Török Ádám itt is beszélő szereplő, sőt afféle hírnök, aki a jóslatoktól sem riad vissza. Mintha a görög tragédiák szerkesztésmódja éledne újjá ebben a regényben, amely 1941 húsvétján, a magyar csapatok szenttamási bevonulásával kezdődik. Ä konkrét földrajzi névvel illetett regénytér tehát Szenttamás, itt is, most is a Gion-hagyományhoz híven főként a periféria, ahol az adott családok húsvétkor behúzódnak, majd a továbbiakban minden ünnep alkalmával ezt teszik, egészen a háború végéig. A regionális aspektus a Gren- del-olvasáshoz köthető. Az ünnepi határszituációk, illetve fordulatok kidolgozása újabb írói fogásnak tekinthető, ugyanis az ünnepi adagio a megállásra, a vendégekkel (hírnökökkel?) való beszélgetésre ad alkalmat. Gion regényében is megjelenik a tisztító, áldásos, ottliki motívumként számon tartott karácsonyi hóesés.

Török Ádám látogatásának, a keresztény ünnepek idején is kifejezésre jutó pogány beszédmódjának kevesen örülnek, hiszen neki mindenkivel valamiféle elszámolnivalója van, utálja a gyávaságot, a zavaros idők hozzák meg sze680