Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Aniszi Kálmán: A visszatérő Nyírő József

a gyűjtőmunkát minél alaposabban, következetesebben végigvinni, és remé­lem, hogy a kiadó anyagi viszonyai lehetővé teszik majd, hogy az, ami meg­jelenésre érdemes, mind meg is jelenjen. Ismeretlen novella is elég sok van még. Remélem, előbb-utóbb abból is összeáll egy kerek kötet. Az a körülmény, hogy regényeit is novellákban fogal­mazta, kicsit megnehezíti a rendszerezést, mert sokszor nagyon hamar kide­rül, hogy a nagy felfedezés mégsem akkora, mint amekkorára elóhb gondol­tunk, mert a szóban forgó novella egyik-másik regényben már megjelent. Mér­legelni kell, hogy csak azok a Nyírő-novellák alkalmasak-e kötetbe szerkesz­tésre, amelyek teljesen ismeretlenek egyéb könyvekből, regényekből. Én úgy gondolom, hogy indokolt esetben, azaz ha jelentősebb eltérés észlelhető, a va­riációkat is érdemes lenne közzétenni. Elgondolkoztat ez a kérdés, mert olykor egy-egy Nyíró regényben elsikkad a fontos történet, mondanivaló. Ha ilyet ta­lálok, nem lenne-e érdemes kiemelni azáltal, hogy beszerkesztem egy későbbi novelláskötetbe, természetesen a forrás, illetve a variáció feltüntetésével. Te­hát ez a munka még sok töprengéssel jár, egyáltalán nem lezárt. Úgy érzem, hogy Nyírő esetében olyan szerzőről van szó, akit alaptalanul vádoltak meg, aki emberséges ember volt egész életében, és aki alkotói mun­kásságával, elsősorban szépirodalmi műveivel, de újságcikkeivel is sokat adott a székelységnek, Erdélynek és az egyetemes magyarságnak. 678

Next

/
Thumbnails
Contents