Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Aniszi Kálmán: A visszatérő Nyírő József
temetőket, és faggatja a kopjafákat, utánanéz az alattuk nyugvók sorsának. A kötetbe felvett novellák prózában írt valóságos balladák. Más esetben az erdélyi táj, főleg a Székelyföld természeti világa áll könyvének középpontjában. A Havasok könyvét a korabeli irodalomkritika székely dzsungelkönyvnek nevezte. A harmadik novellafüzér a Székelyek. Valamennyi történet értelemszerűen a székelységről szól, bár ez nem újdonság, mert Nyíró'nek a Néma küzdelem és az emigrációban írt könyvei kivételével valamennyi könyve székelyföldi ihletésű. Egyes novellák elemzésébe nagyon nem mélyedhetünk el, de egy-két reprezentatív írást azért érdemes kiemelni. Volt már szó a Baj-postáról, a regáti magyarság ábrázolása kapcsán. Legalább ilyen híres novellája Nyíró' Józsefnek az, amely Hazatérés címmel jelent meg, s amely a Kopjafák egyik története. Ott csak számmal jelöli a szerző. Azért említem ezt az írást, mert az Emberek a havason egyik legkitűnőbb képsora. Sokan emlékeznek rá, hogy a székely asszony igen beteg, és otthon a falujában nem tudják gyógyítani. Párja azt a tanácsot kapja a helybéli orvostól, hogy talán egy híres kolozsvári orvosprofesszor tudna még segíteni az asszonyon. Eladják a tehenet, hogy utazhassanak. Felkeresik az orvosprofesszort, aki megszidja őket: ilyen beteg asz- szonyt hogy mertek utaztatni. Későre jöttek! Segíteni már nemigen tud, legföljebb annyit, hogy egy élénkítő injekciót ad az asszonynak, hogy elbúcsúzhassanak egymástól. A tehén ára az orvos zsebének mélyére vándorol. Az asz- szony búcsújában megfogalmazza végakaratát, otthon szeretne nyugodni szülőföldjén, a falujában. Igen ám, csakhogy pénzük nincs, így aztán a székely ember csak egyet tehet: halott asszonyát a vállára veszi, jegyet vásárol két személynek, úgy, mintha élne, maga mellé ülteti, és döcögteti vissza a faluba halott asszonyát. A kalauz látja, hogy mi történik, de a székely pár sorsából megérez valamit. Az utasok is cinkosok. így teljesül a kívánság, otthon nyugodhat az elhunyt asszony a falujában. Persze, látni kell az Emberek a havasont. Mindenkinek azt tanácsolom, hogyha vetítik vagy televízióban adják, tekintsék meg, mert nemcsak a magyar, hanem az európai filmművészetben is igen jelentős alkotásként tartják számon Szőts István és Nyírő József eme alkotását. Nem hiába kapta meg 1942 őszén a velencei Biennále díját. Még egy elbeszélést említenék, hogy lássuk, a Nyírő-irodalom nem annyira elszigetelt. Annak ellenére, hogy nemzeti, vagy mondhatnánk már-már törzsi irodalom, hisz a székelységről szól. Ez természetesen nem leszólás. A törzsi irodalom kifejezést az afrikai népek irodalmával kapcsolatban büszkén szokták emlegetni. Nem tudom, hogy nekünk miért kéne szégyellnünk, ha egyikmásik magyar törzs körül forgolódik egy-egy írói életmű. No de lássuk a világirodalmi kapcsolatot. Nyírő írta meg először a történetet, azt tudniillik, hogy a nincstelenség okán, azért, hogy családjuk köny- nyebben élhessen, megesett nemegyszer, már-már népszokássá vált, hogy meghalni a toijai büdös barlangba mentek az öregek. Ilyen Nyírő elbeszélés A Vén Szabandi rászánta magát, mely az Erdélyi Helikonban jelent meg, 1932- ben. Később a Kopjafák című kötetben vált ismertté. Húsz év után Sánta Ferenc újra megfogalmazza a témát. Nem plágiumról van szó, hisz Sánta is székely eredet. Sánta Ferenc ugyanazt a hagyományt dolgozza fel, mint Nyírő József, talán kicsit más hangsúlyokkal. 676
