Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Bratka László: Jereváni tévé

választást? Beszéljen róla, hogy milyen politikai pártok, erőközpontok alakultak ki ’88-’89-ben, milyen pályán mozogtak azután?

V. M.: Nehéz lenne olyan tendenciákat megrajzolni, amelyeket erőközpontok, pártok formáltak, formálnak, de azt hiszem, hogy erre ma senki sem képes Örményországban. Most az a legfontosabb, hogy nagyon kevés ortodox kommunista kivételével mindenki a piacgazdaság híve.

Azt hiszem, kellőképpen jellemzi a politikai életet, hogy 1989-ben tíz párt volt, ebből négy a jelentősebb - a legjelentősebb a ma is létező, de marginálissá vált Össznemzeti Mozgalom -, most viszont körülbelül nyolcvan párt működik, de egyik sem örvend különösebb népszerűségnek és egyik sincs döntő fölényben.

Az 1999-es választások előtt az addig hivatalban lévő, az Össznemzeti Mozgalomhoz tartozó hadügyminiszter, az akkor 41 éves Vazgen Szárgiszjan - az örmény nemzeti hadsereg megteremtője, eredetileg kitűnő prózaíró —, új pártot alapított Karen Demircsjannal, az ország utolsó kommunista pártfőtitkárával. Demircsjan rendkívül népszerű volt a nehéz gazdasági helyzet keltette nosztalgia miatt. Nagyon önálló, határozott politikusok voltak, nagy hatalommal rendelkeztek, és haláluk után gyengébb lett Örményország. 1999. október 27-én fegyveresek hatoltak be a parlamentbe, és több politikussal együtt meggyilkolták őket. Még folyik a gyilkosok pere, és nem derült ki, hogy kik álltak a terrorakció mögött.

A gyanú viszont az államelnökre terelődött. A terrorakció után politikai nyomással arra kényszerítették, hogy Szárgiszjan testvérét, a politikai gyakorlattal nem rendelkező, gyárigazgató Aram Szárgiszjant nevezze ki miniszterelnöknek; erre persze sokan a kinevezést szorgalmazó erők középkori, dinasztikus beállítottságáról beszéltek, pontosabban harsogtak. Aram Szárgiszjan fél év múlva lemondott, de mára úgy belejött a politizálásba, hogy az ellenzék egyik vezetője, és ebből a pozícióból szorgalmazza a parlamenti gyilkosságok felderítését. Ez a párt hamarosan szétzilálódott, elvesztette jelentőségét, mert konjunktúralovagokkal töltődött fel. Általános jelenség, hogy a politikusok tömegesen átlépnek — mondhatni átözönlenek — abba a pártba, amelyiknél éppen hatalom és pénz van.

A döntésemben, hogy abbahagyom a közszereplést, közrejátszott az is, hogy újabban nincs olyan erő, amely mellett elkötelezném magam. A forradalom első hullámában felszínre került emberek sokkal tisztábbak voltak, és volt arcuk, viszont az is igaz, hogy a nép többet várt tőlük, de nem tudták beteljesíteni ezt a várakozást. Sikertelenségükben szerepet játszott, hogy egy idő után hatalmába kerítette őket az örmény sógor-koma mentalitás, és a demokratikus játékszabályokat is gyakran megszegték.

Ez a két kísértés szinte észrevétlenül állt elő, és szinte természetes módon nem tudtak neki ellenállni a forradalmárok. Sajnálom, hogy így alakult, mert a most hatalmon lévők arc nélküli emberek, akik a kommunista rendszerben is jól fizetett pozícióban voltak, a forradalom első hulláma alatt szintén, és most - nevezzük így a mai viszonyokat - a második hullámában is, és azt a látszatot tudják kelteni, hogy távol áll tőlük a sógor-komaság és az antidemokratikus mentalitás.

K.: Beszélt róla, hogy Örményország számára milyen fontos volt a keresz639