Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - László Ernő: A bazaltbánya balladája (vers)

LÁSZLÓ ERNŐ

A bazaltbánya balladája

I.

Vérpiros ég bora izzik a csorba pohárban.

Kőhöz ütöm poharam, koccintok a Sággal.

Megszólal a vén hegy, a csonka, a régi.

Sebhelyes arccal múltat idézi.

Megveti lábát a réti bozótba, s mint tárogató szava, árad a monda megfeszült s félbetörött akaratról,

s Béla királyról, a vakról:

Sziklaerődöt akart ide rakni, rakatni, szegény. Harminchat holdnyi kaszáló volt a hegy tetején, volt hely elég, volt víz a völgyben, s mindenütt kó' követ ért, s megvolt a dolgos erő is.

Am honi, helybeli híján mit tehetett egyebet?

Idegen beli mestereket hozatott, s adta parancsba: álljon a vár mielőbb.

Teltek a hónapok, s fal alig állott.

Jött a király tudakolni: kész-e a várfok.

— Nincs az uram, s kész sohasem lesz.

Kockára faragni kemény a bazalt,

621