Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Isten a metrón

fogok aludni, kihasználom a szabadnapot. - Isten nem válaszolt, ő maga is fáradt volt, és szívesen nyújtotta volna bele az alvást a délelőttbe.

Pompás kávéillatra ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, Ruist látta maga előtt, aki már megmosakodott, megborotválkozott, és éppen indult kenyeret vásárolni a reggelihez. — Addig te is rendbe szedheted magad — mondta Istennek —, mindent megtalálsz, amire szükséged van. - Isten bólintott, megitta a kávét, majd Ruis távozása után fölkelt, megmosdott, megfésülködött, és rendbe szedte magát.

Isten pompásan érezte magát. Amikor Ruis meghozta a kenyeret, jó étvággyal megreggeliztek, majd a portugál javaslatára sétáltak egyet a környező utcákon.

FÉRFI Egy óra tájban beültek egy gyorsbüfébe, hogy megebédeljenek. Ruis mindenáron fizetni akart, és Isten ráhagyta, mert ahhoz, hogy ő maga fizethessen, hamis pénzt kellett volna teremtenie, márpedig ő nem szeretett semmit, ami a valódinak csak utánzata.

Késő délután tértek vissza a barakklakásba. Ruis gitárt vett elő az ágy alól, és mély hangján szomorú portugál népdalokat énekelt. Isten álmodozva hallgatta az éneket, és olykor-olykor tapsolt a zene ritmusára. Jól érezte magát új barátjával ebben a barakklakásban, a bábeli torony tövében.

NO Este Ruis félretette a gitárt, és közölte Istennel, hogy vendégeket vár, néhány barátját az építőtelepről. Isten távozni készült, hogy ne zavarja a társaságot, a másik azonban visszatartotta: — Maradj csak - mondta -, legyél velünk, hiszen az a szép, ha a barátunk barátai is barátainkká válnak. — Isten egyetértett ezzel, és ott maradt.

Egymás után érkeztek a vendégek: mind jól ismerték és örömmel üdvözölték egymást. Ruis bemutatta nekik Istent, és a meleg kézszorítások után baráti beszélgetésbe kezdtek. Tizen-valahányan szorongtak a szűk barakklakásban, mégis mindenki jól érezte magát.

FÉRFI Testvéri lakoma következett: mindenki azzal járult hozzá, amit a tarsolyában magával hozott. Ettek, ittak, beszélgettek, énekeltek, és teljes volt az öröm. Az utolsó pohár, a barátság pohara után váltak el, és mindenki magával vitte az együttlét fölemelő emlékét.

NŐ Isten is elbúcsúzott Ruistól, aki az elválás miatt igen szomorú volt. - Remélem, találkozunk még! — mondta. Isten rábólintott. - Aztán - szólt újra Ruis - ha egyszer nem lesz hol megaludnod, ne feledd, az én barakkom ajtaja mindig nyitva áll előtted! — Isten rámosolygott a barátjára, és csak annyit mondott: - Tudom. - És elindult az éjszakába, melyet mindenütt a világon a Ruis- hoz és barátaihoz hasonló emberek világítanak meg.

Még egyszer visszapillantott a barakk felé, majd továbbindult. Boldog volt, mint mindig, amikor olyan emberekkel találkozhatott, mint Ruis és társai, akik őszinte szívvel barátkoznak, és gátlások nélkül olyannak tárják föl magukat a másik előtt, amilyenek.

601