Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Isten a metrón

- Hogy a mennyországban milyen lehet, azt nem tudom - szólt az ember de ez itt valóságos pokol. - Isten nem válaszolt, csöndben latolgatta a hallottakat.

NŐ Isten a Rue du Bac állomáson szállt ki a szerelvényből, amely azonnal tovarobogott. Keresett magának egy üres helyet a peron padjain, hogy kifújja magát. Mikor leült, csodálkozva vette észre jobbján a negyven év körüli férfit, aki a Találkozásom Istennel című könyvbe mélyedt, úgy látszott, igen lelkesen. Aztán a balján ülő fiatal nőt figyelte, aki az Isten halálával foglalkozó cikket olvasta egy színes magazinban: ,A kétezer éves keresztény indoktrináció egy tévhiedelmet próbált beleplántálni az emberekbe: hogy Isten - keresztény. A maszlagot az Isten halálhírét költő Nietzsche is »bevette«...” Lám, mosolyodott el Isten, érdeklődnek irántam, foglalkoznak velem az emberek, igaz, nagyon is eltérően vélekednek rólam.

Hogy meregetnék ezek ketten is a szemüket, ha megtudnák, ki ül velük együtt a pádon! Isten azonban nem akarta megzavarni gondolataikat, egyébként is mi értelme volna azt mondani: „Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Isten vagyok. Ha van valami kérdésük, amire csak én tudom a választ, szívesen a rendelkezésükre állok!” Még azt hinnék, hogy elmebeteggel van dolguk. „Szegénynek hiányzik egy kereke, kikapcsolódásra volna szüksége, talán akkor összeszedné magát.”

így hát inkább fölállt, hogy beszálljon a Montparnasse felé tartó szerelvény egyik kocsijába.

FÉRFI A Montparnasse-on is, mint általában ilyentájt az összes többi pályaudvarral összekötött metróállomáson, egymást lökdösve tolongtak az emberek, hogy elérjék a külvárosok felé induló vonatokat.

Az imént még azért tolakodtak, hogy följussanak a szerelvényre, most pedig minél előbb ki kell jutniuk a peronra, onnan meg a pályaudvarra, mert a vonat, amely a fáradságos munkanap után végre hazaszállítja őket, egy pillanatig sem vár rájuk. Isten is fáradt volt, szívesen zuhanyozott volna egy külvárosi lakásban, vagy fürdött volna egy friss vizű tóban. Itt a Montparnasse állomáson azonban nem fürödhetett másban, csak a saját verítékében.

A falakon óriási színes plakátok hirdettek egy új gépkocsimárkát, amely - legalábbis a reklámszöveg szerint — valóságos kisistenné változtatja tulajdonosát. Ki tudja, gondolta Isten, milyen meglepetés fogad majd, ha legközelebb megint ellátogatok a metróba? Az emberek mindig újat, egyre újabbat találnak ki, akár jó, akár rossz, akár kell, akár nem, a végén még a metró- alagutakban is gépkocsik fognak közlekedni.

NŐ Este nyolc óra volt már, és Isten megint megéhezett. Szétnézett, nincs-e valami falatozó a közelben, de mivel semmi ilyesmit nem látott, elhatározta, kimegy egy kicsit levegőzni az utcára. Amikor a mozgólépcsőről a járdára lépett, egy felhők felé kúszó, épülőfélben levő óriási toronyházat pillantott meg maga előtt. Mivel konyított egy kicsit az építészethez, közelebb ment a felhőkarcolóhoz, egészen a meszelt deszkából készült munkásbarakkokig, onnan vizsgálta a méretek megbízhatóságát, az épületanyag szilárdságát. Egyszer csak egy harminc év körüli, fáradt, de mosolygós arcú férfi lépett ki a barakk599