Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Benda Mihály: A pécsi múzsa

két a páraszerű gondolatokat egy-egy versen belül többféle ritmus hengergeti, hol innen, hol onnan csillantva őket. (...) Most végre megtaláltam a csak versben közölhető tartalmat, mely a formától el sem választható: a gondolatok nem az értelem rendszerint, hanem az értelemre mintegy merőlegesen jelennek meg. (...) Ezzel elértem azt, hogy versemnek nincsenek többé »megtűrt« elemei, hanem minden elem egyenrangúvá válik.”

Tüskés a Weöres-féle zeneiségről saját értelmezését a hetvenötéves költő előtt tisztelgő, A költői költő című írásában, illetve a jelen kötet Bevezetésé ben fejti ki. Ez utóbbiban a következőt írja: „Weöres annak a lírafelfogásnak a híve, amelyet a világirodalomban a legmarkánsabban Mallarmé fogalmazott meg. Eszerint a vers nem gondolatokból, nem mondatokból, hanem szavakból áll. Az első hallásra ez talán meghökkentőnek hat, de ha jól belegondolunk — és Weöres költészete ezt fényesen bizonyítja —, az egész modern költészet ennek az elvnek a gyakorlati megvalósulása.”

Tüskés még azt is hozzáteszi, hogy ez a Weöres féle líraszemlélet „újszerű befogadói fogékonyságot és elvárásokat kíván: a versben ne ábrándot, lágyságot vagy pódiumot, »eszmei mondanivalót« keressen, hanem a »teljesség érzését«, a gazdagság, a szabadság, az egyensúly, köznapi szóval: a boldogság megteremtésének a lehetőségét, melyet a költő a szavak újszerű csoportosításával, »szervezésével, az úgynevezett funkcionális verssel ér el«.” Ez az írása szemléletében eltér a kötet időben korábban készült írásaitól.

A korai kritikák befogadói magatartását jól illusztrálja Weöres verseinek szubjektív és álruhás versekre történő felosztása. A „szubjektív versek” azt bizonyítják, hogy „ebből a költészetből nem hiányoznak az »én hangütései«, ennek a költészetnek vannak nagyon is szubjektív, érzékletes és anyagszerű megnyilatkozásai”. Az ide tartozó versek Tüskés szerint „a létezés titkát, milyenségét és minőségét faggatják, egy másik valóságra, egy nemesebb, boldogabb létezésre intenek, az »ősvilág« határait kutatják, az öröklét, az űr, a végtelen ösvényét tapogatják”. Az „álruhás versek” közös sajátja „a költő saját lehetőségeinek a kipróbálása a több élet élésének az igénye”.

Tüskés mind a „szubjektív”, mind az „álruhás versek” segítségével megrajzol egy költői portrét, ezt nevezhetjük a lírai Ennek vagy Weöres Sándornak, a költőnek. A „szubjektív versek” a vers létrehozójának dinamikus létélményére és az évek során alig változó ember- és életszemléletére utalnak. Míg az „álruhás versek” a költői szabadság ékes bizonyítékai, a költő „újabb és újabb ruhát ölt, de nem azért, hogy elrejtse, hanem megmutassa önmagát! Kipróbál minden lehetőséget, de erre nem valami belső hiány készteti, hanem a fölismerés, hogy mindenik alakban önmaga lehessen. Alakváltozatai nem a keresés, hanem a rátalálás remekei”.

Ebben a felfogásban a befogadó még „ábrándot”, „lágyságot”, vagy pódiumot, „eszmei mondanivalót” keres a versben. Felfogásában a líra automatikusan ad át közleményeket és juttat el bizonyos „esztétikai üzeneteket”. Hasonló líraszemléletről tanúskodik a kötet harmadik egysége is, a Weöres Sándor Pécs élménye című. Ez a fejezetcím akár az egész kötet címe is lehetne. Ugyanis a könyv más írása is előszeretettel idézi a költő pécsi életét. Tüskés szerint me- csekalji nagyváros és Weöres Sándor neve elválaszthatatlanok, az ő irodalom- szervezői tevékenysége is ide kötődik.

Tüskés Tibor azonban több volt, mint egyszerű barát Weöres Sándor szá561