Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Bodor Béla: Örvény örvényt hív

dozóanyaga, bár helyenként ellentmondásos egy kissé, egészében egynemű, és a maga keresett szürkeségével, talán a francia új regényre emlékeztető részletező tárgyleírásaival és mindenre kiterjedő objektivitásával megfelelő háttér lenne. Amikor azonban a látomások irracionális figuralitását kellene leképeznie, ez a nyelv nem bizonyul elég erősnek; és amikor más szereplők hangját kellene megszólaltatnia, megjelenítő erővel, akkor végképp bebizonyosodik ennek a nyelvnek az alkalmatlansága. Egy féleszű cigányasszony, vagy egy otthontalanságába belehülyült alkoholista öregember motyogását hitelesen megjeleníteni rettentően nehéz. A magyar irodalmi nyelv mai állapotában egyébként is erre alkalmas a legkevésbé. Brém-Nagy azt az utat választja, hogy nem is próbálja megteremteni az atmoszférát, hanem mintegy médiumaivá teszi alakjait egy csak spirituálisán jelenlévő meta-narrátornak, és az irodalmi riportok félig-meddig stilizált nyelvén beszélteti őket. Ugyanígy beszél a kőbánya szellemlénye is: „Semmilyen érzelmet nem fedezett fel a hangjában. Nyugodtan, mélyen, áthatóan csendültek a szavak. Elhatározta, hogy nem figyel rá...” Az a baj, hogy ez helyenként (és éppen a legnagyobb hatást ígérő helyeken) már nem elhatározás kérdése.

Ha egészében mégis fontosnak és érdekesnek tartom Brém-Nagy regényét, annak a szerző kíméletlen pontossága, önvizsgálatának szigorúsága az oka. Szorongásai egy életforma hagyatékai, melynek értékrendje, archaikus rendezettsége, respektálható hierarchiája rég a múlté. Mégis máig hat, és sűrű korláthálózata arra már rég nem alkalmas, hogy biztonságérzetet, a világ átlátásának illúzióját adja, csupán holt vázával nyomasztja azokat, akik valaha benne éltek. Kerülve a külsődleges elemeket, az író önmagában kereste meg ennek a fullasztó világnak a legsötétebb mélységeit, lemerült, és visszatért ezekből az örvényekből. Hogy mit hoz neked a búvár, ha fólbukik a habból? Hát... a le- és fölmerülés, az úton levés tapasztalatát. Azt az élményt, hogy között lenni sem rendezetlen, áttekinthetetlen állapot, mert az emlékek strukturáltsága megmarad bennünk. És hogy lesz hová elindulnunk, mire megérkezünk.

(.Fekete Zongora-Largo kiadás, 126 oldal, ár nélkül)

558