Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Bodor Béla: Örvény örvényt hív

BODOR BELA

Örvény örvényt hív

BRÉM-NAGY FERENC: ABISSZUS / MIRE MEGÉRKEZÜNK

„Mélység kiált mélséget, / Midőn én fejem felett / Az sok sebes víz megindol, / Mint egy erős hab megzúdol.” - így fordítja a híres, Mint az szép híves patakra... kezdetű (42.) zsoltár 8. versét Szenei Molnár Albert. „Abissus ad abis- sum invocat.” A mélység bibliai toposzát (valamelyest Oscar Wilde-ot is bevonva a játékba) általában a 130. zsoltár első szavaival szoktuk megidézni: „De profundis clamo”, ,A mélységből kiáltok hozzád, Uram”. Csakhogy nem ugyanarról a kétségbeesésről ad számot a két zsoltár énekese. A Grádicsok éneke, a 130., a szó iránti bizalommal könyörög bűnbocsánatért, míg a 42., címe szerint A szent hely után való óhajtozás idegen földön, a csüggedésről, Isten távollétéről panaszkodik: Hol van a te Istened? — gúnyolják, akik között él, az idegenek. Talán nem tűnik erőszakos belemagyarázásnak, ha a 42. zsoltár isten-hiányát vélem felfedezni Brém-Nagy címadásának hátterében; és ez az isten-hiány teljes kontextusával emelődik a regény (már ha az) gondolati terébe, együtt az otthontalanság, idegenség, kitaszítottság, átvitt értelemben a fogság képzetével.

Brém-Nagy munkája (második kötete ez, a tíz éve megjelent Vándorünnepek kisprózái után) szerkezetében is különös alkotás. Regénynek nevezem, mert van egy (nagyon sovány) története: a főhős vonatra száll, hogy elutazzon valahová, egy lányhoz, aki váratlanul táviratban hívja magához, és a könyv végén meg is érkezik - a visszainduláshoz. A lány, aki azt írta: „Vaarlak. Kimegyek minden vonat elee.” — persze nincs sehol. Az utolsó jelenetben szóról szóra megismétlődik az első, a különbség csak annyi, hogy a jelenetek fordított sorrendben követik egymást, és a narrátor-főhős nem otthonról utazik el valahová, hanem idegenből tér haza. A könyv az utazás során átélt látomások, emlékek, álmok sorozatából áll, melyek hol elválnak, hol egymásba fonódnak, valamelyest mindig reálisak, de sokkal inkább a pszichoanalízis példatárából valók, és nem annyira epikus tartalmuk, mint szorongásos mögöttesük logikája szerint épülnek egymásra, vagy inkább süllyednek egymás alá - ha a zsoltár Károli-fordítását vesszük elő: „Örvény örvényt hív élő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem.” Ha Freud mintáját követve adnék ennek a regényalaknak afféle beszélő nevet, így nevezném: az örvényember.

A könyvnek több, egymással összefüggő jelentőrétege van. Az indító jelenetben - tehát meglehetősen hangsúlyos helyen - erős szociografikus meghatározottság rajzolódik ki: a főhősnek ajánlatot tesz egy prostituált, megfe556