Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Tornai József: Tű a szénakazalban
az. Lelki képességeink már közösek az állatokéival, az érzelmek, egyszerűbb célok világa már bennünk is eleven. Az emberiség nem a bukás, a büntetés, az apokalipszis állapotában van. Ellenkezőleg: az evolúció újabb állomásán. A kérdés nem az: vissza tud-e térni holmi alapállásba, ahogy René Guénon és tanítványa, Hamvas tanítja nagy meggyőző erővel, hanem az: képes-e helyes választ adni a földön magateremtette változásokra/válságokra, végzetes beavatkozásokra. A környezetpusztítás és túlszaporodás fenyegető következményeire. Egyelőre úgy látszik, nem tudjuk megváltoztatni eddigi, sok tízezer éves gondolkodás- és cselekvésmódjainkat. Ha ezután is így lesz, az előttünk kifejlődött, majd-eltűnt tizenhatféle hominida sorsára jutunk. De semmi sincsen előre meghatározva, eldöntve. Az ember lelke-szelleme szabad. A történelem azonban természeti adottságok, föltételek és szubjektív döntések együttese. Még most is fölébe kerekedhetünk körülményeinknek. Tű a szénakazalban. „Nagyságunk” a kozmosz néhány adatának távlatában: Kis és Nagy Magellán-felhő = 150 000 fényév, M 101-es spirálköd = 2 000 000 fényév, Triangulum-köd = 2 300 000 fényév, az úgynevezett Sombrero-köd = 14 000 000 fényévnyire van attól a galaxishalmaztól, amelyhez a mi Tejútrendszerünk is tartozik, és amelynek szélén a Napot megtalálni a sokmilliárd csillag között annyi, mint tűt a szénakazalban - mondják a csillagászok. A költészet meghalt. Az európai-amerikai kontinens civilizációjának méreteiben a költészet meghalt. Az evolúciós hatásoknak ebben az áradásában kis szigetek még őrzik a nyomát. Isten, szerelem, szenvedés, halál: egymás után kiivott poharai a létnek. A dolgok-lények egyenrangúsága. Kamaszkoromtól máig a következő négy fokozat ideje: 1. Természet-misztika (a kapcsolat filozófiája), 2. A kiűzetés, kiszakadás (férfikor, városba menekülés), 3. Metafizikai lázadás (a világ abszurd, rossz berendezettsége ellen), 4. A létegész elve (nincs abszolút és relatív, mert minden egyaránt elmúló és keletkező). Érthető volt a természet-misztika (A Hívó Hang) éppúgy, mint a kiűzetés, a gyerekkor elvesztése, értelmiségivé, városivá válás, szerelmi bukások. De amennyire szükségszerű, annyira fölszínes, éretlen, nem-bölcs volt a metafizikai lázadás: nem érintette a lét, a kozmosz lényegét. El kell jutni a dolgok- lények egyenrangúságának fölismeréséig. Odáig, hogy a misztikus élmények mögött a mindenség fönsége rejtőzik, nem valamiféle tőle különböző, fölötte álló szellem, hanem a létegész örökös mozgása és forma-végtelensége. 541