Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Bratka László: A colonel Jungi- és Buffó motívumokkal hímzett meséje
mutatott. Egy foxterrier rohant hozzám, én a megadás jeleként magától értetődően fölemeltem a kezem; a kutya megállás nélkül két méter magasra ugrálva élő sövényt alkotott körülöttem önmagából (azt nagy ijedelmemben is észrevettem, hogy az egyik szemfoga wipla műfog). Ott álltam blokkoltan; a hajsza a commandante, commandante Carlos, azaz a Sepnyői Karesz ellen folyt. Közben két férfi csákánnyal felbontotta a darabosan törő, keményre taposott gyalogutat, hogy sírt ássanak. Lassan hely- reálló nyugalommal néztem, hogy egy-, avagy kétszemélyest-e. Ezután a figyelmem egy dupla fülkés deszka budira svenkelt, amely a kert közepén állt, egy fák nélküli területen. Az egyik fülkébe bevette magát a commandante. Hanem a Börcsököt sem ringatták kőbölcsőben: berúgta a másik fülke ajtaját, és ordítva megfenyegette a commandantét, hogy a deszkafalon keresztül húscafatokká konvertálja egy géppuskasorozattal, ha nem bújik elő. Ezután a kommandóskiképzés alapszabályait betartva, szinkronmozgással kihátráltak a fa építményből, amelynek ajtajait szív alakú kivágás díszítette. Éppen kiértek, amikor viszketni kezdett az orrom. Nem mertem megvakarni, mert féltem leereszteni a kezemet, egyrészt a kutya miatt - amely erre a mozdulatra csontra hántotta volna a fejem —, másrészt attól való félelmemben, hogy a Börcsök engem cirógat meg egy terméskőfal-bontó sorozattal. Egyre kínzóbban viszketett. Végül nem bírtam tovább, és elkiáltottam magam: „Hé, csesszétek meg, ha nem vakarhatom meg az orrom, egy centi vastag rétegben leszakad az arcom.” De már nem bírtam tovább, és megvakartam... Hát, ha nem vakartam volna meg az orrom, a mesém is tovább tartott volna. 521
