Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Írottkő Stúdió
X ÍROTTKŐ STÚDIÓ földön ismert mesternél, aki télen meztelen testét a befejezetlen szőnyegekbe burkolva aludt, hogy eggyé váljon velük. Néhány nap múlva megkezdődött a munka... Minden napkeltekor a szülők a falusi műhelyben gyűltek össze. Mostantól két életet éltek: családjukkal a nappalit, az éjjelit pedig tele szenvedéllyel s barátsággal, történettel s legendával, igazsággal s képzelettel, meggyújtva néha egy-egy hasis-pipát. A hosszú éjszakák fátylával betakar- tan csalták elő gondolataikat az emlékezet poros labirintusaiból. A gyerekek rendszeresen teát hoztak, feketét, grúziait, mely tisztította a tekinteteket s biztossá tette a kezeket, a nők pedig - amellett, hogy ügyesen és Amjad utasításai szerint, a kecske- s a báránygyapjút titkos mérték szerint keverve a fonalat fonták a szőnyeghez - a legélvezetesebb finomságokat készítették el. A munka lassú volt, akárcsak az életritmusuk. Kezdetben Amjad sokszor azon kapta magát, hogy sokkal idősebbeket utasít, milyen sorrendben dolgozzanak, hogyan erősítsék meg utólagosan a szőttest, milyen csomókat kössenek, milyen színű legyen a fonál... A falubeliek követték elgondolásait, akkor is, ha a hagyományos módszer, mellyel eddig itt dolgoztak, különbözött ettől, s ahogy a munka haladt előre, maguk is kérdezték már. Hussein, a jószívű, kopaszodó öregecske egy lefekvés előtt, az ablakból a pirkadást nézve azt kérdezte, lesz-e a szőnyegeknek az imaszőnyegekhez hasonlóan valamilyen kiolvasható üzenete. Amjad ásítva válaszolt:- Aaahhhmmm, majd meglátjuk, ha eljön az ideje. A tavasz felé haladó úton Amjadnak napközben a meleg ágyban gyakran víziói voltak, melyeket azonnal már azon az estén elmesélt a szövőknek. Ok egyaránt jó hallgatók és mesélők, szorgalmas munkások és őszinte barátok voltak. A kéthónapos mindennapos együttélés során az emberek elkezdtek ismerkedni oly módon, hogy azt nem is gondolták volna. Ezt akkor vették észre, amikor Aboud mesélte a maga álmát azt remélve, hogy annak furcsasága elcsodálkoztatja az embereket. Félbeszakították azzal a kifogással, hogy már tudják a befejezést, mely egyébként eléggé sajátos volt. Először furcsa volt számukra, de valamennyi idő után elfogadták azt, mint normális állapotot. Amikor a szőnyegen a munka haladt, egyre kevesebbet beszélgettek, de egyre inkább értették, miről van szó. Megtudták azt, hogy az átvirrasztott éjszakával igazából a napot ünnepük, hogy a tűz, a fény s a tisztaság szimbóluma a lényege a régi és eredeti hitüknek, hogy az Isten azt akarta, hogy pont ők éljenek itt ezekben a hegyekben, s hogy itt van az ő helyük... Farouk, Amjad apja. csak most, amikor alig öt nap maradt még a munka befejeztéig, döbbent rá fia zsenialitására. Büszkélkedett a saját „vérére és húsára”, míg a fia fejből, mindenféle jegyzet és emlékeztető nélkül irányította a kemény hegyi ujjak erőfeszítését, s megoldotta azt is, hogy hogyan lehet a legbonyolultabb elemeket is beleszőni a munkába.- Az egész világ a fejében van - mondogatta egyre gyakrabban az elégedett Farouk asszonyának, Sorayának. S végül, mint a tengerébe ömlő lassú folyó, elérkezett az az éjszaka, mikor befejezték a szőnyeget. A felhőtlen, csillagos éjre minden szövő ma is emlékszik. Csöndesen szőtték az utolsó centiket, majd - a szokásokhoz híven - nem adtak nevet a nagy szőnyegnek. Gyermekek, felnőttek és öregek egyaránt átvirrasztották az éjszakát. Együtt voltak, s nem tartottak a kereskedőktől, akik majd egy hónappal később egész vagyont kínálnak a munkájukért. A szőnyeg szépségéről gyorsan terjedt a hír, eljutott egészen Damszkig, Bombayig és Szamarkandig. Beszéltek mintázatáról, színeiről, s azok egymásba olvadásáról vitatkoztak, keresték a rejtett jelentéseket; némelyek a díszítésben a Perzsia feletti téli égbolt csillagképeit vélték meglátni, majd a mesterek kiléte iránt érdeklődtek, nem tudnák-e számukra is megismételni ezt a csodát. A kalmárok főképp Amjadról kérdezősködtek, a „Lángolónak” - ahogy maguk közt nevezték el a szőnyeget - megálmodójáról. Szájukra vették és egyre-másra ismételgették azt az anekdotát, miszerint egy magas rangú állami hivatalnok (szabadidejében nagy műkedvelő) elájult az
