Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Írottkő Stúdió
ÍROTTKŐ STÚDIÓ IX Alomszövők Perzsia északi részein a telek mintha sokkal lassabban rabolnák el az éjszakát a fénytől. A hosszú alkonyok kezdetét a falusi élet békéje adja hírül. Ekkor a környék lakói száz napig nem járnak át egymás falujába. S így megy ez már évszázadok óta. A sötétség belopózott a hegyek minden szegletébe, csak odafönn, az égen engedte a csillagoknak, hogy világítsanak. A sötétség mint a dermedtség, a magány s a hideg ura, itt teljesen mást jelent. Tudta ezt Amjad is, míg a szakadékba vizelt; a gyenge holdvilág fényénél a fiú löttye ezüstös színben szóródott szét. A déli szél pörkölt pisztácia nehéz szagát hozta magával, mely a városi jázminparfüm illatával keveredett. A legnyugodtabb tél lesz az életemben, gondolta. Akár egy éles szimatéi öreg vadászkutya, elindult a falu felé. Magabiztosan sietett az ösvényen, már sokszor ment ezen az úton. Hat vagy hét év után először kopogott be a szülői otthon ajtaján. Bentről hallani lehetett az érces apai hangot.- Ki az? Ki van ott?- Amjad, atyám, Amjad. Fénysugarak oszlatták szét a sötétet, a könnyes szemű apa és fiú a nyitott ajtóban egymásra borult és összeölelkezett. A melegség, mely a szülői házból áramlott felé, egy pillanatra felidézte Amjad régen elvesztett emlékeit. Gondolatain átsuhant az első közös vadászata apjával, az iskola befejezése, az ikerhúgainak születése és a gyermekkor gondtalan napjai.- Akinek nem volt boldog gyermekkora, az hiába él — gondolta, és mint a falu elhagyása óta minden nap, eszébe jutott édesapjának ráncos arca. Ekkor anyja remegő hangon behívta őket. Szülei és testvérei faggatni kezdték a tűzhely közelében leült Amjadot, meséljen a távoli tájakról, az idegen emberekről és szokásokról, a tanulásáról, a völgybeli életéről, a kereskedők gazdaságáról és a városi nők szépségéről, a világ minden csodájáról, melyeket fillérekért láthatott, és minden másról... Amjad szenvedélyesen, hevesen gesztikulálva, már-már színészien adta elő a történeteket, melyeket családja a csodálkozástól tágra nyílt szemmel és tátott szájjal bámulva hallgatott végig, közben helyeslőén bólogattak. A sok mesétől, mely még hetekig elűzte a mindennapok csendjét, az elragadtatott, újra egybegyűlt család elfelejtette az utazó fiút megetetni. Végül maga Amjad kérdezte meg, van-e mit vacsorázni. Lánytestvéreiből egyszerre szakadt föl a nevetés, majd gyorsan hoztak neki lepényt, sós túrót s vad hegyi hagymát. Az anya föltett egy éjféli teát, s csendesen ásított.- Szóval visszajöttél, hogy szülőhelyeden egy becsületes asszonykát találj magadnak - szólalt meg végre az apja.- Nem - válaszolta a fiú -, azért jöttem, hogy elkészítsük a legszebb szőnyeget, amelyet valaha is emberi szem látott.- A mi falunk készítené el? - lepődött meg az apa.- Igen. Emlékszel még nagyapa meséire, hogy fiatalkorában a körzet minden faluja azon versengett, ki fogja tavaszig, száz nap alatt a legszebb és legfurcsább szőnyeget szőni? Az idefelé vezető úton sok faluba betértem, de senki nem válaszolt, elfogadja-e a kihívást... Úgy látszik, változnak az idők. Nem volt az apának kedves, hogy a fia megfeledkezett férfiúi kötelességeiről, másrészt legalább azt fogja látni, fia mennyit tanult vándorlásai során, jobb szőnyegszövő lett-e a tatánál, a messze
