Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem I.
600 milliónyian éheznek. - A különféle statisztikusok, felmérők és tanulmánykészítők szépítő szóhasználatában az éhezők = alultápláltak. 800 millió az analfabéta. 250 millió gyermek nem jut soha iskolába. Közben halkan szól a dzsessz (hangosan szól a rock, vakító villódzással a disco music)... Béke Béke BÉKE Az lenne a csoda, ha nem lilulnának az irodalmi szövegek is. Hirtelen eszébe jutott egy jeles közéleti írónő. Annyiban volt jeles, hogy a háta mögött suttogták: szőrös a melle. O, Gáty, erről semmiképpen nem kívánt volna megbizonyosodni - Isten őrizz! —, de egy dögunalmas írószövetségi mellébeszélésen, mikor mindenki pislog, kínjában megakadt a szeme a nőn - az egyáltalán nem mély dekoltázsából fekete szőrszálak kandikáltak ki... Közéleti pedig annyiban, hogy nem volt szerep vagy funkció, amit el ne vállalt volna. Magas — és még magasabb - tiszteit borítsa fátyol, de egyik alacsonyabb tiszteletbeli tiszte elhallgathatatlan: tagja volt a Tikmanyosfalvai Önkéntes Tűzoltóegyesületnek. Az évi rendes nagy-gyakorlatokra minden esetben leutazott, és fogta a csövet. Némely hetilap képeket is közölt az eseményről. Balról jobbra: Göröm- böly Gyula, a tikmanyosfalvai „Elfújja a szél a felleget” elnöke, Bardó Margó írónő, Shock Károly párttitkár stb. Véletlen, nem véletlen, de a képek általában ilyen vagy nagyon hasonló felállást tükröztek, Bardó Margónak gondja volt rá, hogy kik között vagy kik mellett markolja a csövet. Az ilyen önfeledt helyezkedés megtérül. A példányszámokban. Rágalom lenne azt állítani, hogy az olvasottság, a népszerűség és a kelendőség nem motiválja a magyar könyvek példányszámait. Igenis motiválja! De nem annyira, mint egyéb titokzatos - és kevésbé titokzatos - körülmények. Például: hogy ki, mikor és kik társaságában tartja a csövet. így aztán Bardó Margó lilulhatott, ahogy akart. Az irodalompolitika három Tés kacsalábon forgó palotájában a Támogatás-termekben verte államilag dotált írógépét - később villanyírógépét -, és ha időnként felpillantott, a legragyogóbb kilátás tárult elé: díjak, kitüntetések, napsütötte kiküldetések, kemény valutás fordítási kiajánlások megfelelő beaján- lásokkal, baráti, puha valutás kultúrcsencselések - mi ezektől, mi azoktól - és - mintegy csak mellékesen, mint a habos torta tetején egy-egy cukrozott cseresznye - lelkesen méltató kritikák nem akármilyen lapokban, nem akármilyen súlyú kritikusoktól... Bardó Margó lilulhatott, ahogy akart. Lilult is. Ezerféle lilulási lehetőség adott. A legszebb, a legklasszikusabb: a semmit ci- kornyásan elmondani. Voltaképpen szenzációs módszer. A semmivel is gondolkodásra lehet késztetni az olvasót, sőt, némelykor dühödt fejtörésre. Egyetlen szerény kis példa. Egy szó. Kilométerkő. Kimondjuk — magunk előtt látjuk. Elolvassuk - ott van előttünk, akár le is ülhetünk rá... Nem, nem ez így nem megy, egy az egyben! Bardó Margit jeles közéleti írónő ciklusos füzérnovelláiban és állandó jelleggel áradó regényfolyamaiban a kilométerkövek = az útpadka hátrahajló metszőfogai. Vagy: a sárkányfarokként kígyózó út térközöket sejtető pikkelyei. Vagy: az út két oldalán, fehér kőbe dermedt, füttyre kész, számozott mormoták. „Ez igen! - gondolta Gáty. - Le a kalappal!” Sajnos nem hordott kalapot. - „Aki ezt ki tudja ötölni-gyötörni magából, az megérdemli, hogy odafenn a nagyteremben gyönyörködjék a kilátásokban.” Voltak odafenn 467
