Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem I.
egy kissé közel kerültek az úthoz, holott ugye a lakótelepeknek éppen az lenne a szerepük a zsúfolt belvárosi építkezésekkel szemben, hogy... Közel?!... Na jó, mondjuk, hogy egészen ráépültek az útra, de vész akkor sincs, mert az út túloldalán ott az a természetes kis akácerdó', és az azért mégis, már a rálátás szempontjából is... félpanoráma. És ekkor bejön a mintha. Mintha így maradna. Bele lehet szokni, tulajdonképpen nem is rossz, a kis erdő elnyeli a fele zajt, fele port, és aki rálát, annak a zöld megnyugtatja a szemét, a házak ugyan közelebb sikeredtek az úthoz, de nem ezt kell nézni, hanem azt, hogy ezáltal közelebb kerültek az erdőhöz... Néhány évig élt a mintha, s akkor forgószélként lecsapott rá a pedig dehogy... .Élvtársak, félseggel nem lehet a lovat megülni! Az egyik oldalon házak, a másik oldalon erdő. Felemás dolog ez!” Igaz is, kell a hely. A madarak majd találnak maguknak másutt. Szárnyuk van, mifene. A lakótelep ne erdőközpontú, ne madárközpontú legyen. A lakótelep legyen emberközpontú!... Néhány hónap múlva nekiláttak helyére tenni az erdőt. Jajgatva sírtak a motoros fűrészek, csörömpöltek és dübörögtek az exkavátorok, buldózerek, markolók és dömperek. A módszer menet közben módosult és csiszolódott. Eleinte: a motoros fűrészek ledöntötték a törzseket, s a markolók gyökerestől, földestől kiharapták a rönköket. Volt köztük egy citromsárga brontosaurus - ZTS DUBNICA-, annak a munkáját szinte gyönyörűség volt nézni, forgózsámolya jobbra perdült, balra perdült, előre, hátra, nyaka hol megnyúlt, hol ruganyosán összehúzódott, minden helyváltoztatás nélkül képes volt tíz-tizenöt rönköt kitépni. Általában egyetlen harapásra sikerült egy-egy tönk kiemelése, némelykor egy kissé nehezebben, ilyenkor a gép féloldalasán megemelkedett, de a túloldalon leengedett vaskos talpalok megóvták a felbillenéstől, és nyögve-recsegve csak kiszakadtak a gyökerek, s a gép helyrezökkent. Ezek a ki talpalok úgy működtek, mint a kenguru farka harc közben. Na persze csak akkor, ha a gép kezelője nem felejtette el őket leengedni. De a ZTS DUBNICA kezelőjénél ilyen elemi hibáról szó sem lehetett. Ha balra perdült a zsámoly, már ereszkedtek is le azonnal a jobb oldali kital- palók, ha jobbra, akkor a bal oldaliak, s első, hátsó középhelyzetben mindkét oldalon elefántlábként feszültek a talajnak. Lelkes élőlényként szerette és kezelte Dubnicáját vezetője, kissé kövér, kissé morózus, napszítta hajú középkorú férfi, semmi különös, bő vászonnadrág, kockás ing, melegebb napokon csak egy trikó vagy az se, semmi különös, de ha egy perc ideje volt, máris törölgette a kezelőfülke ablakait, s délidében, miközben nekilátott kis lábosa kikanalazásának, a DUBNICA csendes duruzsolással szívta a pót-üzemanyag- hordóból a tankjába - gyomrába — a gázolajat. Együtt ebédeltek... Gáty, az ablakon kibámulva, újra és újra megállapította magában, gyönyörűség nézni Dubnicáék munkáját, együttélését. Csak a kis erdőről kéne közben megfeledkezni. Egyik nap déltájt lement, átment az úton, s szóba elegyedett a DUBNICA kezelőjével. Ákis lábos már üres volt, a tank tele, meleg tavaszi nap, a kezelő egy kitépésre ítélt tönkön ült, zöld atlétatrikóban, ebéd utáni cigarettáját szívta. Gáty is leült egy közeli tönkre, és rágyújtott (aznap körülbelül a harmincadikra - pedig e tárgykörben mindent tudott, értett és felfogott: szív, gyomor, légszomj, ugrásra kész érszűkület, de hiába, ez úgy látszik jellem- és akarat- gyengeség nála, vagy egyszerűen életgyengeség, legtisztábban a fogolytáborban jött elő, ahol fél adag kenyerét odaadta egy sodrásért). Jobb volt így ülni, 464
