Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Száraz Miklós György: Corral del Carbón
SZARAZ MIKLÓS GYÖRGY Corral del Carbon* Corral del Carbon. A karavánszeráj. Az 1300-as évekből maradt itt az épület. Nevét - Szén-udvar - onnan kapta, hogy az 1600-as évektől szénkimérés működött benne. Sokadszor térek ide vissza, pedig különösebb látnivaló nincs benne. Négyszögletes, nagy épület. Kifelé zárt, egyetlen nyílása a patkóíves kapu. Bent, a nagy kopár udvar közepén, a kút mellett szoktam ücsörögni. Ez nem patio, nem is carmen, talán egész Granadában ez az egyetlen udvar, ahol nincs kert, nincsenek növények. Nem szép épület, hanem igazi. Nem szakrális tér, hanem nagyon is földi. Kör- be-körbe, mind a négy irányban, egymástól szabályos távolságra, sötétbarna ajtók nyílnak. Az első és második emeleten fagerendás, nyitott galéria fut körül. Miként a földszinten, az emeleteken is egymás mellett sorjáznak az ajtók; valaha a felsőbb helyiségekben szálltak meg a tehetősebb utasok, kereskedők. A granadaiak szívesen mondogatják, hogy Európa egyetlen épen maradt karavánszeráj a az övék. Lehet, bár nehezen hiszem, hogy a Balkánon minden hasonló épület eltűnt volna. Talán nyugaton. Nyugaton az egyetlen. A karavánszeráj. Sűrűn ellátogatok ide. Iszom a kút csörgedező, friss vizéből, bevizezem a kezemet, arcomat, olykor a hajamat és a trikómat is. Valaha ugyanígy mosakodtak itt a fáradt, poros utazók, csakhogy akkor még hordókban és nagy cserépkorsókban, kádakban állt a mosdóvíz az udvaron, s a folyosók oszlopai mellett. A nagy víztároló edényeket minden hajnalban újra és újra feltöltötték az öszvéres-szamaras vízhordók. A földszinten istállók, raktárak voltak, ahová a kereskedők lemálházhatták áruikat; talán valami konyhaféle is működhetett. Az első emeleti galéria alatt egy-egy nyaláb szénán, leterített gyékényen, rongyos köpönyegen vagy zsákon szegény csavargók, kopott dervisek és zarándokok heverésztek. Az udvaron kecskék mekegtek, tevék kérődztek. Az emeleti szobácskák sem igen voltak bútorozva. Egy-egy kerevet, párna, szőnyeg, olajmécs vagy gyertya. A meszelt falon, a kamrák sarkaiban, a padló réseiben az elmaradhatatlan férgek: pókok, tetvek, bolhák, vérszomjas poloskák. Valaha éppolyan zajok tölthették meg éjszakánként ezt a nagy épületet is, mint azt a másikat, keleten, a messzi Anatóliában, ahol 1900 körül Germanus Gyula hajtotta álomra a fejét: kellemes zsongás küldött rám álmot. A tevék csámcsogtak, a szomszéd szó* Részlet a szerző idei könyvhéten a Magyar Könyvklub gondozásában megjelenő, 'Ó, Santo Domingo! című kötetéből 450
