Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Beke György: Cserna vizén zúg a malom
gyedszázadnyi tudományos pályát befutott akadémikus, professzor, kutató, feltaláló között időben első' helyen Téglás Gábor áll. Az 1848-as forradalom évében született, a Mikó Kollégium eló'djében, az 1859-ben alakult Székely Tanodában tanult. Negyedszázaddal később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. ,Méltán érte az elismerés - írja Kónya Adám -, hiszen a dévai főreál iskola tanáraként felfedezte és feltárta a várhelyi római amfiteátrumot, nemkülönben az ókori Dácia nyugati határrendszerének bánsági szakaszát. Ha kezdő tanárként még Hunyad megye természettudományi vonatkozásai érdekelték, a továbbiakban régészként alkotott maradandót. Erre vonatkozó tanulmányai elsősorban az Archeológiái Közleményekben láttak napvilágot. Különösen értékesek az ókori Erdély nemesfém-bányászatának történetére vonatkozó kutatás eredményei. Két évtizeden át igazgatta a dévai főreáliskolát és a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat múzeumának igazgatói tisztségét is betöltötte. A múzeumot 1882-ben alapították és már akkor a Bethlen Gábor által építtetett dévai Magna Curiában rendezték be.” „Hogy a rómaiak előtt éppen a Vajdahunyad-vidéki gazdag vasércek már ismeretesek voltak, sőt ott ők is serényen működtek, azt több adattal bizonyítjuk - írja Téglás Gábor. - így a piski Dédács felől, éppen a vasúti telep mellett erre vezető, s általam a szentandrási hegyfok alján az Egregy (Cserna) mellékéig kinyomozott római utak létezése, a vajdahunyadi várfalak alatt konstatált romok azon catrum maradványai, amelyet akkoriban tisztán a bányászat biztonsága érdekében emeltek. Ezeken kívül még a közelebbi és közvetlenebb adalékokkal is igazolhatjuk, hogy Vajdahunyad vidékén már régente élénk vasbányászat volt. Ilyen bizonyíték a teleki bányagyarmat és olvasztótelep.” Egy vajdahunyadi nyugdíjas közgazdász, Cseh Árpád meséli, hogy fiatalkorában a vasgyár egyik mérnökével bebarangolta a környező hegyeket. Mérnök barátja újra és újra megállt, pálcájával elkaparta a földet egy-egy bokor aljáról, s ott egészen kezdetleges „házi hámorok” maradványai tűntek elő. Három alapanyaga volt évezredeken át a vaskohászatnak: az érc, a víz és a tüzelő, amire az erdők fáit használták. És hogy éppen a fa volt a legfontosabb, bizonyítja a régi hámorok állandó „költözése”: hogy elfogyott a környéken az erdő, az olvasztót fennebb költöztették, újabb szűzerdők közelébe, s ha azt is letarolták, még tovább... Miként és mennyit dolgoztak Furka Farkasék a XX. század elején? A zalat- nai bányakapitányság levéltári anyagai adhatnak feleletet. A bányakapitányság a Pénzügy Minisztérium Területi Főfelügyelősége volt, amelynek minden bányaipari és kohászati vállalat időnként köteles volt jelentést tenni a termelés folyásáról, a munkaidőről, munkabérekről, a „fegyelmezetlenségekről”, vagyis munkásmegmozdulásokról, bérkövetelésekről, sztrájkokról. A zalatnai kapitánysághoz tartozott a történelmi Erdély mindegyik bányája, kohója; ilyen kapitányság működött még Nagybányán és Oravicán, máramarosi, illetve bánáti hatáskörrel. A zalatnai bányakapitányságon jegyezték fel 1899- ben: ,Á govasdiai és vajdahunyadi munkások felváltva éjjel és nappal dolgoznak, a csoport egy héten nappal, a másik héten éjjel van munkában. A nappali 429
