Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Beke György: Cserna vizén zúg a malom
munkaidő reggel 6 órától este 6 óráig tart, az éjjeli munkaidő este 6 órától reggeli 6 óráig. A sodrony-kötélpályánál a munkaidő szintén reggeli 6 órától esti 6 óráig tart, azonban a szállítás szükségleteihez képest a rendes munkaidőn túl 2-4 órával meghosszabbíttatik.” Jól emlékszik Kiss Lajos bácsi, a keresztúri molnár: reggel öt órakor indult el a faluból az ingázó, vacsora idejére érkezett haza, ha ugyan nem a sodronykötélpályánál dolgozott, ahol a napi tizenkét órás munkaidőhöz még hozzájött négy, s így tizenhat lett belőle. Miként fizették őket? Vajda Lajos kolozsvári történésztől kérdeztem. Tudományos munkatárs, az erdélyi bányaművelés múltjának kutatója, ezzel együtt foglalkozott a kohászattal is. Ez a két iparág csak az egészen modern időkben vált ketté. Jegyzetei között keresgélt a történész, adatai a zalatnai bányakapitányságtól származtak. ,A kohóműveknél napszámba végeztetik az ács, asztalos, kovács, lakatos, kőműves munka egy része, különösen pedig a javítási és tatarozási munkálatok, a külső takarítási és térrendezési vagyis a napszámos munkák.”- A napszámos státusz ugyanazt jelentette, mint a falusi napszámoskodás? Vagyis az ember napi munkáját megfizetik, de azontúl semmilyen joga sincsen, se betegpénzre, se nyugdíjra, semmire? Vajda Lajos:- Pontosan. Ezeket a napszámosokat a kohászok kölcsönös segélypénztáraiba se vették be, az úgynevezett „Bruderládákba”. így magyarosították a kohászok a német Bruderlade kifejezést, pontosabban, félig így mondták, félig úgy. A cédulán folytatódik az idézet: „Szakmánybán teljesíttetik a kohóüzemeknél a vaskő pörkölése, a nyersvas, öntvény és Bessemer folytvas termelés, részben a minta asztalos, kovács és lakatos munka. Munkakedv fejlesztő intézmény a szakmánybér, a jutalék, amelyek a több és takarékosabb munkával karöltve járnak.”- Ez a tőkés akkordbérezés rendje volt, nyilvánvalóan. Mit jelentett a hunyadi munkásságnak?- Nézze, az erdélyi munkásság akkoriban járta ki az ipari munka tőkés iskoláját. A vasgyárnak érdeke volt, hogy munkásai minél szakképzettebbek és szorgalmasabbak legyenek. Ösztönözte hát a tudást és az erőfeszítést. Egy kohónál döntő a munkások szakértelme. Ha elromlik az öntés, óriási a veszteség. A kohó maga is tönkremehet. Az erdélyi iparban a századforduló idején éppen a kohászat vezetett műszaki fejlődés dolgában.- Amint e jegyzetekből, a zalatnai bányakapitányságra hajdanán beérkezett jelentésekből láthatom, a vajdahunyadi kohóművekben a század végére jelentősen emelkedtek a munkabérek. A jelentések ezt a termelés „rohamos növekedésével” magyarázzák. Nem volt szerepe ebben a munkásság bérharcának is?- Kétségtelen, hogy a termelés növekedése emelte a munkabéreket is. Minél jobban fejlődött a technika, annál inkább meg kellett fizetni a jó szakembereket. Kimondott, klasszikus értelemben vett bérharc a vajdahunyadi vasgyárban nem lehetett, mert a törvény a gyár minden állandó munkását állami 430
