Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Beke György: Cserna vizén zúg a malom
BEKE GYÖRGY Cserna vizén zúg a malom Zakatolt az országút: teherkocsik, autóbuszok kerülgették egymást ott, ahol most meggyérült a forgalom. Pöfögő traktorok kész panelfalakat vontattak a kisbarcsai házgyárból Vajdahunyad felé. Avasúti síneken nehéz szerelvények futottak, nem is füttyentettek a kicsi, falusi állomásokon. Sürdős dolguk volt: ércet, szenet hoztak, acélt vittek tömbök, tuskók, gömbök, csövek és huzal alakban. Vajdahunyad lélegzete idáig érződött. Időnként tompa puffanások hallatszottak, a helybeliek számba se vették, hozzászoktak. A besült öntvényeket robbantották szét. Tíz—tizenöt kilométer a távolság Hunyadig, tiszta időben vöröses, szürkés füst látszott el idáig, ködös napokon csípte-körmölte a torkot az olvasztók, acélöntödék fanyar párája. Fekete csíkok hálózták be csipkeként a hótakarót a búzavetések fölött: a korom miatt mintha csak félig őszült volna meg a téli természet, az acél városa nem engedte pihenni a földeket. Átmegyek az országúton, majd a vasúti töltésen. Hátam mögött Csernake- resztúr magányos templomtornya. Az összehajló fűzfák között nyugtalanul szalad a patak, a Cserna. Nagy malomkerék forog nyikorogva, alant zubog a víz, mintha főne, a malom udvarán ázott-fázott verebek szemelgetnek. Malmok udvarán még télen is akad elhullott szem. Rozzant épület ez a malom, benne halkan őröl a kő, kukoricát - durván - puliszkának. Amolnár sem tudja, milyen öreg is lehet. Százesztendős bizonyosan megvan. Kiss Lajos bácsi 1922-ben vásárolta, de az őrlőt hozó falusiak már akkor megbámulták a malom gerendáinak fekete vénségét. Talán azóta áll ez a malom, amióta a világ, vagyis mióta a Cserna vize aláfut a hunyadi hegyekből. Egerfák illatát hozta magával valaha ez a víz, régi magyar neve Egerügy volt, aztán Egeregy lett belőle, így használták (igaz, már zárójelben) a múlt század végén. Arany János Csernának ismerte, s a Hunyadi János alakja köré szőtt három balladája egyikében, a Both bajnok özvegyé ben talán éppen ezt a malmot képzelte maga elé: „Cserna vizén zúg a malom...” Az idő lesántult fél lába úgy hagyta itt ezt a darabka tájékot az ipari rohanás kellős közepén, a malmot, körülötte a fákat s a kicsi szigetet, amelyet a Cserna engedelmesen körülfog, mint ahogyan Arany János korában álltak. Ebbe a malomba nem is illenék fiatal molnár, csak ilyen apró növésű, de széles vállú magányos, zord öreg, akit szerencséjére ittfelejtett a sorsa, mint Kiss Lajos bácsi. Éppen nyolcvan esztendőt hordoz a vállán. Erős vállak, terű- höz szokottak. Világéletében egymagában emelgette a zsákokat, le a szekérről, fel a kopott falépcsőkön a kőhöz, beleöntötte a garatba a kukoricát, néha búzát, majd a kész liszt is az ő vállán jutott vissza a szekerekhez. Csontjai mintha 426
