Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
vonaglott a gyertya alá tett csorba porcelántányéron, már nem tudott visszamenekülni a hernyó-életbe. Kezdheti-e valaki elölről? Újjászülethetünk? Lepkeszárnyat kellene szedegetni. Nekiindult. Gyűjtött száraz füvet, levelet, picike gallyakat, s mit ad Isten, fehér lepketetem is került a kosarába. A favágó tuskó mellett régi forgácsok, szilánkok várták, a kisbaltától megtanulta a gyújtós hasogatás titkát. Mire a beteg fólébredt, a kamillatea elkészült. Édes kamillatea. Sok mézzel.- Ejha! - csettintett Gusztáv, s boldoggá tette Marie-Therése-t. Éppen eny- nyi kellett hozzá. Az Illető mosolyuk összesimulásakor toppant be hozzájuk. Napbarnított, izmos, illatos dohányoktól füstszagú férfi, hófehér tevén. A lugas felé vezető diófasorból imbolygott-csilingelt elő a hatalmas állat. Rajta mérhetetlen tömegű csomag, bennük konyak, whisky, sör, nyalóka, fülzsírzene-lemezek lejátszókkal és tartalék elemekkel. A kutyák úgy ugatták, hogy majd kiszakadt a tüdejük.- Alida, Alida! Most látnak először tevét - nevetett száraz forgácshangon az idegen, Fényi túlélő bűvészként mutatta be magát. A hegyen túl, a régi, római kőbányában remélt menedéket a Nagycirkusz, de a sárözön végzett em- berrel-állattal. - Isten kegyetlen gyilkos... csak Alida meg én... Marie-Therése gusztusa szerintinek találta az artistát, a teve viszont zavarba hozta. Hogyan jött át a kőfalon ennyi motyóval? Viszont a nyalóka, a DVD-lejátsző a tévészemüveggel! Meg a whisky a skót felfóldek illatával! És jégkockával, mert a Fényi úr kimeríthetetlen pakkjaiban az is akadt, a sebhintőpor, a gyógyszer és kötszer mellett, továbbá szolgálatkészség: azonnal ellátta a doktor sérüléseit. Rájuk fújt, és nem sajogtak többé. Doktor? Emberem? A kérdőjel úgy görbül, ahogy a hóhér kötele.- A mágusok kérem... - A szétnyitható tábori bútor ehhez képest szóra sem érdemes: - ha már koccintgatunk, helyezzük magunkat kényelembe! O, Fényi úr, a kényelem fóltétlen híve, hiszen az élet, különösen mostanában, amúgy is kellemetlenségek sorozata. Minek sanyarogjunk, ha egyszer nem muszáj? Éppen ezért ő a legcsekélyebb mértékben sem akarja rálőcsölni magát a professzor úrra, akinek régi rajongója, ha ideje engedte, s nem turnézott éppen külországban, még az óráira is be-belátogatott, természetesen a terem végében foglalt helyet, szinte láthatatlanul, nehogy föltűnést keltsen a diákok között, akik gyermekei lehettek volna. A szociológia neki különben is szenvedélye. Idézte az előadásokat, a műveket, a szellemes kiszólásokat, a tévévitákat, melyeket rendszerint kazettán rögzített. O rögtön bele is vetné magát a benső migráció kérdésébe, erősen reméli, hogy a közeljövőben nyílik erre a mostaninál alkalmasabb pillanat... De mégis: a benső migráció neki szintén szakterülete, persze másként, és közel sem oly magas tudományos színvonalon, hiszen a bűvész is közönsége benső mozgásaira, a lélek, az akarat, az érzelmek, a figyelem kisded elmozdulásaira épül, melyek következtében megroppannak az előítéletek, új nézetek hatolnak a lélekbe, az pedig - mit ne mondjunk - kitér a hitéből. A bűvészet annyiban különbözik - talán! - a tudománytól, hogy a folyamatot maga idézi elő... Gusztáv olvadozott. Sebei pár perce lázasan lüktettek, most makk egészséges, és éppen ennek a lenyűgözően jó, művelt és bölcs embernek köszön418
