Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
ólban rögtön kínálkozott két kósza tojás, ámde a többit a kotlós rikácsolva védelmezte. A tudós úr következtetése szerint a fészekbeliek lehettek a legjobbak, különben nem rohant volna helyszínre személyesen a kakas is. Azonban az erő és a furfang győzött. Nevezhetjük férfiasságnak is, amely fölhorgadván eldöntötte, hogy más választás híján ki fogja próbálni Decibella Tonnát. A nőkhöz a gyomrukon keresztül vezet az út. Hanem a rántotta! Került serpenyő, zsír, só, apróra vágódott a hagyma annak rendje-módja szerint. Gyönyörűen egybepárolódtak és oktató szavak fűszerezték őket, hogyha legközelebb... hanem a tojás! Kettő darab jó példánnyal kezdődött, aztán csirkemagzat pottyant ki, végül egy iszonyatosan büdös záptojás zárta a gasztronómiai bemutatót. Marie-Therése újabb hisztérikus rohamában többször egymás után elüvöltötte mind a 15 szavát, majd a serpenyőt a szakszerűen üvegesre pirított hagymával, a csirkeembrióval és a záptojással a professzor képébe vágta. Csurgott a sok finom, forró és förtelmes anyag a szépreményű szakállon. Marie-Therése a harmadik vegyi barackot már kamillatea nélkül fogyasztotta, viszont csurgatott bele egy kanál mézet. Elmélkedett. Természetesen hangosan, mert a szájában szokta képezni a gondolatokat: a kimondott szavakat tudta igazán elgondolni. Azóta nem először esett meg vele: a televíziónélküliség meg az álom harapófogóba szorítja, és rákényszeríti a töprengésre az ember lányát. Atévétlenség kifosztottság; kihúzzák az ember dugóját a falból, és rászakad a magány, mert nincs többé információ, amin rágódhatna, csak a saját életének a szörnyűsége. Az álom pedig alattomosan, soha ki nem mondva, hanem sunyi képekbe burkolva éppen innen támadja. Nézd, itt van mind a huszonhat átborzongott esztendőd. És tombolni meg szűkölni fogsz ezután is, mert lám, társ és férfi helyett egy ilyen iszonyatos (15 szó) kan jutott neked. Az álom igazán hasonlíthatna a tévéhez, és pótolhatná, ha olyan volna, de nem olyan. Jön, föltör a semmiből, s mutatja-mondja a magáét. Hozza a lilakörmű kezet - valamelyik elfelejtett ágytársáét? Anyjáét? Az ember csatornát váltana - lehetetlen. Kint ült a tornácon a puskával, és időnként rálőtt a szilvafára, a tyúkokra, a paradicsom-ágyásra. A cukrászok, vagy kertészek, vagy ki a (9 szó) görények műve, hogy vége a nyugalomnak. Elsütötte a fegyvert. Őket jobban gyűlölte Gusztávnál. Gusztávtól egyszerűen csak hányt, kifordult a bele, ha ezer pinám volna, akkor se adnék neki egyet sem és kész. Hanem a cukrászok! Nem emberek, még csak nem is férfiak, akikkel így és úgy lehetne, mert szörnyetegek, ennek a (15 szó) kifundálói. Hogy hogyan és miként, milyen eszközökkel döntötték romba a várost, a hegyeket, a világot, sározták be az ő emlékeit, mit számít. Az a lényeg, hogy a mocskos munkát elvégezték. Erre ő mákszemnyi, úgynevezett bizonyíték nélkül mérget vett volna. És nem száz évvel ezelőtt csinálták, nem száz év múlva, hanem éppen most, és csakis azért, hogy ővele kiszúrjanak. (15 szó). Az ő életére pályáztak. A világnak ez az értelme. Vagyis inkább értelmetlensége. 408
