Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva

Ezt a fordulatot szellemesnek találta. Kacarászott egy keveset, aztán elkomolyodott újra. Visszagondolva a világ értelmetlenségét akkor is világosan látta. Pedig még működött a televízió, élő road show ment az összes csatornán non stop. A reklámokat olykor megszakították, hogy zöldarcú bemondók, tudósok, bankárok, politikusok, locsogjanak a békéről, a terrorizmus fölszámolásáról, az új világrend megteremtéséről. A kamerákon át a pofájukba röhögtek az utcai vadászok, minden idők legmenőbb sztárjai, akikhez képest han- gyapöcsök voltak a közérdektelenség miatt bedöglött kukkoló műsorok exhibicionista csődörei és kancái. Na, ők fütyültek a politikusokra meg a békére. Elfoglalták a szupermarkeceket, a raktárakat, vagy éppen a bíróság által elkobzott kábítószer-készleteket, és óriási murikat csaptak: az egész város velük evett-ivott-kefélt, beleértve a titkos nyomozókat és a rendőrnőket is, amíg a készlet tartott, vagy nem kaptak aknatüzet a másik bandától: a liláktól, vagy a kék-feketéktől, netán a zöld-sárgáktól. Mindegy melyiktől, ezer horda küzdött a világon, vagy tízezer. Egy közülük előbb-utóbb kiverte az első csapatot, a foglyok torkát, hasát, ereit - ízlés szerint - átvágta, s folytatta a bulit a maradék anyagból, a maradék néppel a következő vadásztársaság rohamáig. Olykor a dáridó kellős közepén kiderült, hogy rossz a vezér, csal és lop és gyáva, törzse nemkülönben. Elintézték tehát, vagy az éber vezér nyírta ki a seregét - valamelyik mindig győzött. A harc már csak ilyen. A demokrácia meg totális: a televízió legteljesebb nyilvánossága előtt zajlottak az események. Természetesen a politikusok és a bankárok meg a színészek és műsorvezetők is befektettek a különféle lövészegyletekbe, nyilvánvalóan egyszerre többe is, mert nyerésre játszottak. Személyesen is! Bizony, bolondok lettek volna tétlenül üldögélni a váruk tetejére szerkesztett magasleseikben, amikor a való világ véresen komolyra és izgire fordult! Éjnek évadján nindzsa-kosztümöt öltöttek, és kiosontak testőrségükkel csatakóstolóba. Naná, hogy élvezték a harcot - aki nem próbálta, annak gőze sincs, micsoda érzés állni a hídon, a forró fegyvert hidegen rögzíteni a vaskorláton, és leszedni az alant úszó hajó utasai közül a legmozgékonyabb példányokat! De nem minden az érzelem! Kristály- tiszta eszükkel azonnal átlátták, hogy a hadakozásnál jövedelmezőbb üzletet bajosan lehetne kitalálni, egyrészt, mert kizárólag fogyaszt, másrészt csúcsteljesítményt követel embertől-fegyvertól egyaránt, amit menten el is emészt. S máris ott a hely a friss árunak.

Marie-Therése az ilyen, és ehhez hasonló okfejtéseket kerülni szokta lelőhelyükkel, az éjszakai vitaműsorokkal együtt. Ő vagy pontosan tudta, hogy mi a dörgés, vagy csalhatatlanul. Most egy ilyen mégis az emlékezetébe ötlött. Fölállt gyorsan, hogy elhessentse, napszemüveget vett, majd lelépegetett a tornácról, és levizelte a Mária-liliom fehér virágát. A virágágyás mellől kedvező tüzelőállás nyílt arra, hogy leadjon két lövést a fészerre.

Látott bizony, látott egyszer - éppenséggel utoljára - egy kerekasztal-be- szélgetést a társadalmi viharokról, ami bizony emlékezetes maradt számára. Elfelejtette volna természetesen, már akkor erre készült, amikor álmából fól- rezzent - a tévét éjszaka is működtette - és négy unalmas pacák közül egy középkorú, köpcös, almaarcú azt fejtegette, hogy minden néző állat és gyilkos és rabszolga, dögöljön meg. Többen közbekiabáltak, félpucér kis riherongyok ölszámra hordták a dühös nézői telefonüzeneteket, a műsorvezető pedig elővette a pisztolyát és lepuffantotta az izgága tagot.

409