Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
továbbá az ígéretes hallgatók, só't, amit ő követett el cikkekben, könyvekben, egyetemi jegyzetekben. Meneteltek katonásan a halálba. Akármelyik ezerszer idézett sztár-mondat zendült is föl az emlékezetében, mind repedten kolom- polt. Érvénytelenek egytől-egyig. Kipurcant a társadalom, kimúlt a tudomány, egyetem és akadémia, oda az összes filozófiai és politikai rendszer, végrendelet hátrahagyása nélkül elpatkolt a mindenható technika. Fölöslegesen olvasott ki három könyvtárat. Vakok a villanykörték és a tévék, dög az internet, a telefon és tévé, a romok fólfalták a filmcsillagokat, filantrópokat, a filozófusokat és a rendó'rkapitányokat, akik nemrég még egy májkrémért öltek. Megúszta őket, de egész életműve, minden tanulmánya, sikere és balsikere oda. A nyelvzseni-program, amit professzori kinevezése előtt génjeibe plántáltatott: a cseh és szlovák tudása por, akár a város. No, igaz, ami igaz, rögtön az lett, mert valami szörnyű programozási hiba folytán a két nyelv szavai és egyéb darabjai végzetesen összekeveredtek a memóriájában, s amikor beszélni próbált, csehszlovákul szólalt meg. Mellékes. Az a lényeg, hogy mindaz, ami lényéből számított, amit értékeltek, tiszteltek és megfizettek, irgalmatlan metszéssel le- hasíttatott róla. Ez a seb jobban fájt a fia, a feleségek, a mama, a tanszéki kollégák, az odaadó levelező hallgatónők, sőt az ivócimborák elvesztésénél.- Kiraboltak. Isten rabolt ki, személyesen Isten! Súgta egy száraz, éppen ezért különösen szemtelennek tetsző hang. Isten? Naná! Cifra káromkodást eresztett meg, Decibella Tonna Donna tizenöt szavát lekörözte, végtére is aki professzor, az professzor. Isten. Ki más lehetett volna? Isten hirtelen olyan bizonyossággá lobbant benne, mint a két lába között a tompán lüktető fájdalom. Remélem, elmúlik, nyugtatta magát, hiszen ez az új meggyőződés létezésének alapját támadta meg. Istenben nemhogy nem hitt, tudomást sem vett róla, legföljebb mások vallásos hiedelmeit leíró dolgozatok olvasása közben. Melyik tudós bíbelődik a tudománya számára terméketlen hipotézisekkel? Márpedig Isten annak számított, hiszen kísérletileg leírhatatlan, vegyileg-fizikailag, pszichológiailag elemezhetetlen, s a társadalmi folyamatok tényezőjeként abszolút nonszensz. Egy mindenható, mindentudó, tökéletesen öntörvényű, ráadásul emberi ésszel meghatározhatatlan elem beengedése halomra döntötte volna a tudományos levezetéseket. Távoltartásának legelterjedtebb technikája a pozitivizmus volt: az lehet tudomány tárgya, amiről összegyűjthető egzakt, mérhető, matematikailag kifejezhető adat, amiről nem, az nem létezik, hiszen a tudományon kívül nincsen lét. A szabadságjogok demokratikus természete persze megengedi, hogy akinek kedve szottyan rá, fogyasszon vallási szolgáltatásokat - istenieket, vagy sátániakat ízlése szerint -, de ez szigorúan magánügy, tehát nem szűrődhet be a tudományba, a társadalmi, a politikai életbe. A mocorgás fölnyilallt egész a köldökéig, de mégis fölkönyökölt, körülnézett. Isten nem mutatkozott se a kertben, se a messzi romok fölött. Az égen se, ahol allegorikus leírások szerint lennie kéne. Ott most a felhők hatalmaskodtak. Azt művelték, amit szinte elfelejteni látszottak: kavarogtak, rohantak, gyűrődtek, mint a fagottos arca muzsikálás közben. Elhatározta, hogy ezután acél lesz és kőszikla. Ellenáll. Dolgozni fog, leírja összes tudományát, hogy ismereteinek kincsestára feledésbe ne merüljön. Mi 396
