Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva

ne merüljön hova? - firtatta az iménti száraz, pimasznak tetsző hang. Az elpukkant könyvtárak, egyetemek, dolgozószobák millió winchesteré és floppy- ja, CD-je vajon nem tárolja kellő milliárd példányban a tudományt? Véletlenül épp itt hever a talicskában a teljes Egyetemi Könyvtár... Hanem ki fogja elolvasni villanyáram nélkül? Ott a papírkönyvek végtelen sora... Mi a túróért böngészné bárki a különféle szociológiai iskolák, vagy a történelmiek, az irodalmiak, a politológiaiak, a fizikaiak, a kémiaiak, a biológiaiak vitáit, tromfjait, győzelmeit és vereségeit?

Ha lenne egyáltalán fiad, kezébe adnád ezeket a műveket, melyek össz- tömegének fele a hivatkozott művek jegyzéke?

Isten nemcsak engem rabolt ki, hanem az emberiséget. Az összes Akadémia, Tanszék és Intézet a tömérdek szellemi kincse, amit évezredek alatt fölhalmozott a kutatók lelkes hangyaserege, szemét.

Por, hamu, érvénytelen.

Érvénytelen? Micsoda gonosz szó! Nem bírál - azt lehetne cáfolni, hanem kitilt a létezésből. Mert ami érvénytelen, az keletkezése pillanatában sem lehetett érvényes, vagyis ténylegesen létező. Aljas, mocskos kirekesztés. Eszerint egyáltalán nincs is érvényes emberi tudás?

Itt ül a lakatlan szigeten, és képtelen megnevezni egyetlen könyvet, amit érdemes lett volna elhozni?

A Nagy Kevély tájékán dörögni kezdett az ég, Fehér és Fekete szűkölve vágtatott fölfelé a patak partján. Se szó, se beszéd, berohantak a fészerbe, s bevették magukat a kaptárak közé, hátha ott elkerüli őket Isten haragja. A kutyák vétkeztek talán? Mi volna a bűnük?

Gusztáv professzor ilyesmit önmagáról föl sem tételezett: a helyes és a helytelen tudásának körén kívül élte életét, akár kortársai, köztük Marie-The- rése Decibella Tonna Monna Donna. Ezt a kérdést most nem firtatta, de amikor arra gondolt, hogy vadászpuskája egyik töltényéből kiszedi a sörétet, sót rak a helyébe, és mihelyt ismét lábra tud állni, seggbe lövi a mocskos per- szónát, akkor a bosszúterv kiötlésének fölfénylő napsütésében el kellett ismernie, hogy az összes eddigi nője ilyesféle volt. Kívül a helyes és helytelen tudásának körén. Amazonok. A tudósasszonyok, a feleségek, a hallgatónők, a kocsmai dajnák pontosan így káromkodtak. Tizenöt szó, se több, se kevesebb. Akadt hasonlóan kövér, de ugyanennyire nevetséges alkatú soványban is előfordult. A nyers lápszag csak addig tetszett egyedülállónak, amíg nem lépett elő emlékei közül a kivételesen gyöngédlelkű, szopósbárány-szemű Vali, az irodalomtörténeti tanszékről: ő a szappan koptatása helyett tömérdek kencével kevert maga kőiül kölnis fosszagot. Kacagó Renáta ugyan napjában ötször zuhanyozott és tízszer mosott fogat, rágózott reggeltől-estig, gerleszája mégis, akár a klozet. Angelikának és Tündinek a szaga rendben lett volna, ápolt, üvegházi rózsák voltak, viszont verekedtek. Angelika - amúgy az analízis docense a Műegyetemen - egyszer hátba szúrta a manikűrollójával, mert lefitymálta a kedvenc szappanoperáját. Angelika pillanatnyilag - akkor - éppen a felesége volt. Még csak nem is vitatkoztak. Ez a hányás engem nem érdekel - mindössze ennyit mondott az asszonynak. Azzal fölállt, matatni kezdett a könyvespolcon valami krimi után, s hirtelen ütést érzett a csuklyás izmán. Szerencsére a döfés elcsúszott: az olló ferdén hatolt a testébe, és a lapockacsont megállította.

397