Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon
6. Az ötödik levetkőztetés Idő: 1963. szeptember 4, szerda. Az író várja a sorrendben ötödik műszerészt. Nem tévedés, várja. Mégpedig odahaza. Ezt is megérte az írógépével: házhoz jön az illető. Már elhatározta, hogy a mostani esedékes javítás után nem nyúl többé a SIMhez, megpróbálja eladni, s amint lehet, vesz egy új írógépet. Az író lakása, illetőleg az író szüleinek a lakása, egy átlagos családi ház Kispesten. Berendezése változatos, bár inkább szegényes. Rányomja bélyegét, hogy az író apja fizikai munkás volt ötven évig és most nyugdíjas. Az anyja ugyan könyörtelen takarékossággal megkísérelte lakályosabbá varázsolni a szobákat, de mindig közbejött valami: fizetéscsökkentés, háború, iskoláztatás, betegség, öregség. Az otthonuk így erősen félbemaradt jellegű. Az előszoba se hat éppen előszobának. Hiányzik belőle a hagyományos falitükör a ruhafogassal és az esernyőtartóval. Ami van itt nem több, mint egy öreg-öreg asztal, két öreg-öreg szék, szíjakkal kötözve össze, hogy szét ne essen, meg egy öregöreg ruhásszekrény, benne ősrégi ruhadarabokkal, ez a szoba bútorozottsága. A parkettás padlón egy hosszú és kopott futószőnyeg. A falakon amatőr pasztellképek üveg alatt, régimódi keretekben. Az író régebbi kóborlásainak kezdetleges tájemléke. Csöngetnek. Az író kimegy, és meglát a kapuban egy harminc körüli férfit, aki nála egy-két évvel fiatalabb lehet. Világosbarna, nőiesen lágy ember, talán azért is, mert elegáns a ruhája. Meleg tekintetű szemében fénylő jóindulat. Az író nyomban megkönnyebbül, rokonszenvesnek találja. Kinyitja a kaput és beereszti a látogatót.- Tokaji.- Juhász Ede. Határozott kézszorítás. A látogató egy kissé meghajtja a fejét, tiszteli az íróban az írót. A közös ismerős nyilván kellően beharangozta, hogy kihez megy. Bent, az előszobában leülnek az asztal mellé, amelyen ott várakozik a jobb sorsra érdemtelen SÍM. Juhász Ede kivesz a zsebéből egy átlagos méretű csavarhúzót, és elhelyezi az írógép mellett. Az író meghökken, de nem látszik rajta. Csavarhúzó? Mindenesetre már megtapasztalta, hogy eredeti szerszám írógépjavításnál.- Miket mondott el rólam Tóth Miska?- Mindent. Résztvevő kék pillantás. Tóth Miska - volt gimnáziumi iskolatárs - a közös ismerős. Egy gyárban dolgozik Juhász Edével.- Meg tudja javítani?- Reméllem. Két 1-lel mondja, bűbáj ez az ember. Az író fog egy golyóstollat, és zöld férfifejet kezd firkálni egy noteszlapra.- Szétszedi?- Nem.- Úgy is meg tudja javítani? 35