Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon

- Nagyon izgalmas ez az egész hogyishívják... szituáció. Mindent el akarok mondani, amit észrevettem, ami idáig juttatott. De eló'bb lenne egypár nyílt kérdésem. Gondolkodás nélkül felelj! A gyorsaságot beszámítom.- Tessék.- Szereted Dosztojevszkijt?- Még nem olvastam.- Hallottál már családirtásról? Vagy csak erdó'irtásról?- Hallottam.- Ha ó'szinteség van, nincs családirtás. Persze őszinteség nélkül nem csak a családtagok idegenek. Mindnyájan tele vagyunk gondosan titkolt titkokkal, mélyben lüktető sebekkel. Kit szeretsz olvasni?- Hemingway-t.- Megjárkálja. Ugye nem érthetetlen akkor, ha egy apa vagy egy anya felkel éjfélkor, amikor a többiek mélyen alszanak, kimegy és bejön - miután nincs egészen eszénél - egy csőretöltött hurkatöltővel, s azzal végzi dolgát, a nagyot is meg a kicsit is. Akartad, hogy megismerjelek, igaz?

A lány nem felel, csak mosolyog.- Az a fajta vagy számomra, illetve számunkra, aki tüstént becsavar.

Az író most elgondolkodva nézi a két saját lábát, ahogy az egyik a másik

után előbukkan alóla és eltűnik.- Ha pontosan számot kellene adnom arról, hogy mi fogott meg rajtad, összevissza dadognék, annyira megzavarsz, képtelenség egyet is kiragadni a sok jó közül. Hány gyereket szeretnél, ha férjhez mész?- Nem tudom.- Há’ mé’ nem?- Kettőt.- Bizonytalanul mondtad. Ami legszembeötlőbb, az a kemény karcsúságod.- Négy évig tornásztam a Vasasban.- Nem akarom a fenevadak zárkózottságát. Mért nem olvastál Dosztojevszkijt?- Múlt századi író.

Az író némi csalódást érez.- Komolyan mondod?- Á, dehogy! Nyomasztó lehet.- Ha már itt tartunk, szívesen műelemzem az arcodat. Vegyük először

ezt!

Az író két ujja közé csippenti a lány orrát.- Nem jár le. Annál jobb. Kérlek szépen, ez az orr: csecsebecs. De úgy csecsebecs, ahogy a csecsebecs: csecsebecs. Érthető?

Beáta mosolyog.- Állandóan hozzádörgölném a sajátomat, jól jönne egy kis elektrifikálás. Az orrod azt mondja, hogy lágy vagy és csintalan. Persze nem úgy lágy, ahogy a sár, inkább ahogy a kalács. Most veszem a szádat. Bár vehetném!

Az utolsó két szónál tenyere élét az író függőlegesen a szája sarkához szorítja, mint egy vén komédiás, aki /élre” szöveget harsog a közönségnek.- A szád akaratlan önvallomás. Hazudhatsz, félre-, illetve mellébeszél23