Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa

a kereszténység lényege. A kereszténységben nincs zene és éneklés, a testi élet pedig kiűzte magából az evangéliumi örömök körét. A testi örömök elutasítása, az aszketizmus különösen a keresztény szerzetesek életét határozza meg, amelynek jellemzőit Rozanov az Emberek a holdfény vonzásában című művében mutat be. Rozanov szerint a szerzetesek aszkéta magatartása és szüzessége nemi anomáliákra vezethető vissza, a hermafroditizmusra vagy az androgünitásra. Az aszketizmus ezek szerint nem más, mint azoknak az embereknek az Istenhez való fordulása, akik ilyen vagy olyan nemi anomáliában szenvednek, nem képesek normális családi életre, normális házasságra. Rozanov felveti annak a lehetőségét, hogy mivel a bűnbeesés előtt a természetes állapot az androgünitás volt, azok az emberek, akik aszexuális aszketizmus- ban élnek, még mindig a lelki androgünitás állapotában élnek, bennük nem vált szét a női és férfi összetevő, s ezért nincs is igényük arra, hogy állandóan az elvesztett másik felüket keressék. S mivel Rozanov a szerzetesek életét is erotikus nézőpontból szemléli, azok aszexuális magatartása miatt - ahogyan arra Rozanov és Freud kapcsolatára kitérve utaltam — vallásosságukat sem ismeri el, sőt, egyenesen ateistáknak tartja őket, s ez ismét úgy láttatja vallásukat, a kereszténységet, mint egy halott vallást. És Rozanov ismét az erotikus nézőpontja miatt nem érti elődje, Dosztojevszij regényeinek szerzeteseit sem. Szerinte ugyanis nincs nagyobb ellentmondás a kereszténységben, mint az, hogy A Karamazov testvérek ben Zoszima sztarec lelki békében és vidámságban tud élni aszexualitása ellenére is, hiszen a Dosztojevszkijétől eltérő talajbeli felfogása miatt nem veszi észre Zoszima földhöz kötődő kapcsolatát, azt, amit Zoszima hirdet, hogy szeretni kell a főidet, le kell hajolni hozzá, meg kell csókolni azt, és az abból fakadó többlet lelki gyarapodást, egyben boldogságot és megelégedést is nyújt. Tehát a halott vallás, a kereszténység és az abban rejlő - a szerzetesek által elutasított, a világi emberek által erkölcstelenné tett szexualitás az, amely Rozanov szerint a XX. század elején a társadalmi problémák alapját jelenti.

S a kereszténység ilyen jellegű rozanovi elutasítása miatt nem tartom véletlennek, hogy Rozanov az első irodalmi értekezésének középpontjába éppen a kereszténység központi alakjának, Jézusnak az inkvizíció idején történt visz- szatérését és a nagy inkvizítorral való találkozását helyezi. Ebben a legkorábbi és meglehetősen éretlen elemzésben, amelyben főleg Ivan Karamazov Jézus szerepét megkérdőjelező poémáját idézi, Rozanov az idézetekhez még nem fűz konkrét elképzeléseket, de témaválasztása már tükrözi azt a későbbi - meglehetősen ellentmondásos - Jézushoz fűződő viszonyát, amelyet itt ismertetni szeretnék.

Rozanov vallással kapcsolatos állásfoglalásának összetettsége, bonyolultsága abban rejlik, hogy ösztönszinten mély intimitással és miszticizmussal érezte Krisztust, de nem fogadta el racionálisan. Rozanov legfőbb vádja az volt Krisztussal szemben, hogy ő is a keresztény szomorúságot hirdette, csak a túlvilágra ígérte a boldogságot, soha nem nevetett, soha nem mosolygott, nem fogott a kezébe lantot vagy furulyát. Rozanov hitt abban, hogy Jézus feltámad, de nem örült ennek. Ez inkább félelemmel töltötte el, hiszen szerinte Jézus kasztrálta az Istent, és nem volt az emberek barátja, sokkal inkább csábító ellensége. Rozanovban azonban két Jézus élt. A fenti gondolatok kifejtésekor a szerző a moralista-diktátor Jézust látta maga előtt, akinek a túl aj286