Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon
,A hibákat kell gyűlölnöm, nem a...” A! Na! Feleúton megállt a betűkar, nem üt a papírra, és nem pattan vissza a helyére. All, mint a cövek. Az író megbokrosodó idegekkel nyomogatja a billentyűt. Egy millimétert se billen semerre. Az író eró'szakot alkalmaz. Kis zaj. Valami lepottyan. De mindenesetre a betűkar szépen helyet foglal a többi betűkar között. Az író újra nyomogatja a betűkart. Nyomogatja a tehetetlenség elhatalmasodó érzésével, ez azonban a helyén marad keményen, katonásan. Meg se moccan. Ilyen baja még sose volt a gépnek. Ez az Albert szándékosan elronthatta, csakhogy vegye meg valamelyik írógépét. Júj! Az író felfordítja az írógépet. Semmi. Pedig határozottan hallotta, hogy leesett valami. Találomra leüt egy-két másik betűt. Csak ímmel-ámmal döccennek. Megforgatja a hengert: forog. Lenyomja a tabulátor-billentyűt: ez nem visz. Kapcsolni akar a szalagváltón, de nem tud: ez is ellenáll. Az író emelkedett szellemisége már ismert.- A büdös kuruc...! Az író előtt elsötétül a világ. Kis idő múlva elkeseredett csattogás hallatszik. Az író tetőző tehetetlenségében suszterkalapáccsal üti a szalagváltó kiálló gombját.- Egyen meg a fene, te barom! Nincs eszénél, és mégis megfontoltnak látszik. Akkor tér magához. Nem Albert Béla fejét veri, ez az ő írógépe. A SÍM. Lehanyatlik a székre. De hogy került a kezébe a kalapács? Harmadik jegyzet A történet közepe táján már jogos a kérdés: kitől vettem ezt a szerencsétlen írógépet. Az idó tájt napról napra szaporodtak a kézirataim. Eleinte két-három évenként kölcsönöztem egy írógépet Albert Bélától. Gyűszűvel szaladtam a tengerpartra. Az egyhónapos kölcsönzési időtartam inkább önkielégítésszerű gépelgetéssel telt el, mintsem kifizetődő munkával.Venni kell egy írógépet, határoztam el már a második kölcsönzés után. Nem volt nagy a kölcsönzési díj, talán negyven forint egy hónapra, de be kellett látnom, hogy ilyen szórványos gépeléssel egyre behozhatatlanabbul lemaradok. Venni kell tehát, adtam ki magamnak a parancsot, mert éppen katona voltam. 1951-ben az ezerforintos beosztási illetményemből egy bizonyos összeget havonta lecsippentve fél év alatt megtakarítottam rá a pénzt. S micsoda szerencse kanyarított ehhez a szerencsétlen írógéphez! A testvérem, aki tudott vételi szándékomról, egyszercsak azt üzente, hogy a nejének egyik rokona meg óhajt válni az írógépétől. Máig is rejtélyes a testvérem segítő szándéka, amikor az üzletet közvetítve lebonyolította. Kin se20
