Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések

irányuló horvát követelésekből2. Ez egy tisztességes alkotmány volt, amely szerint Jugoszlávia megmaradt föderációnak, viszont az egyes köztársaságoknak és azokon belül a tartományoknak nagyobb autonómiát biztosított. Volt hát mire hivatkozni, és mi hivatkoztunk is.

Ma elolvastam az akkori — általam írt — programunkat, hát az egy nagyon furcsa nyelvű, nagyon konszolidált főszerkesztői jegyzet volt, viszont kiálltunk amellett, hogy a munkáskultúra helyett az igazi értékek megteremtésére törekszünk. Ezen persze ma már mosolygunk, de akkor egy ilyen szöveggel kellett indulnunk.

A stratégiám az volt, hogy elejét vegyem annak a vádnak, miszerint a Symposion egy ellenzéki folyóirat. A Symposion - a magyarországi értelemben - soha nem volt szamizdat folyóirat, hanem természetszerűen korszerű, avantgárd. Én azt akartam, hogy a betiltások után újra dolgozni lehessen; hogy meggyőzzem a politikusokat: az Új Symposion nem oppozícionista, az Új Symposion igenis az önigazgatás elvét akarja megvalósítani, humanista, értelmiségi kreativitással. Volt kire hivatkoznunk — Krlezára is, és a tanítványára, Matvejevicre is, akinek a Jugoszláv írószövetség ülésén tartott beszámolóját majdnem egész terjedelmében közöltük. Akkoriban azt hittük, örökké tartani fog az a rendszer, próbáltuk hát menteni a menthetőt, és legalább megőrizni az értékeit.- Esztétikailag mit jelentett a konszolidáltságuk?- A mi nemzedékünk nem volt olyan avantgárd, mint a Tolnaiék nemzedéke. Nem is akartunk azzá válni, nekünk a saját hangunkra kellett rátalálnunk. És ha a vajdasági magyar kultúra folytonosságában gondolkodunk, fontos lehet, hogy Tolnaiék meghatározó munkássága után fiatal írók jelentős és egyéni szemléletű alkotásokat tettek le az asztalra.

1969-ben megjelent egy antológia Hol ó hol címmel, az már akkor megmutatta, hogy nem lesz jó, ha Tolnai-epigonok folytatják az irodalmat. Márpedig ha a fiatalok nem lépnek ki Tolnaiék vonzásköréből, megmaradnak epi- gonnak - ezt mi tudatosítottuk magunkban a beszélgetéseink során, Tolnaiék pedig egyáltalán nem tekintették konfrontálódásnak. Sőt. Tolnai figyelmeztetett arra, hogy olvassam Pilinszkyt, Celant, mert az én alkatomhoz az közelebb áll; és Tolnai volt az, aki az első kötetemből kivette azt a verset, amelyet tudatosan Domonkos f?át/eájának a hatására írtam.- Hat év, nagyjából hatvan szám. Mire a legbüszkébb?- Több mindenre. Nagyon fontos volt számomra, hogy megőrizzük, illetve tovább bővítsük a Tolnaiéktól örökölt zágrábi, belgrádi, ljubljanai értelmiségi kapcsolatokat, és ez többé-kevésbé sikerült is. Ugyancsak kerestük a kapcsolatot a budapesti írókkal - Esterházy Péter, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Radnóti Sándor, Tamás Gáspár Miklós többször közölt az Új Symposionban, és ha nehezebben is ment, de Erdélyből is sikerült írókat bevonnunk. Másrészt nagyon jó érzés volt - és a számokat átnézve utólag is az -, hogy nem magam szerkesztettem a Symposiont, hanem közös szerkesztőségi munka folyt; így tudtunk több tematikus számot összeállítani: próza-számot, költészet-számot, giccs-számot, képregény-számot, dzsessz-számot, erotika-számot3. A szerkesztőség tagjai és munkatársai között megvoltak a különféle területek szakértői, és én erre nagyon büszke voltam.

Azt is fontosnak tartom, hogy sikerült megőriznünk azt a hagyományt,

245