Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Tóth Csilla: Egy magyar Bloomsburyben: a poézis elmélete

a személyiség autonóm világa zárt és idó'tlen-szabad. A Bloomsbury hó'skorát, a háború eló'tti időszakot a társadalmi és erkölcsi szerepvállalástól való elhatárolódásjellemezte. Elválasztották egymástól a személyiségnek a világban szerepet vállaló, ezért változó, ill. az ettől független szabad belső világát. Feltételezhető, hogy Woolf írói technikájában - a pillanatok állóképszerű kimerevítésében - Moore .good states of mind” fogalma is valamilyen módon szerepet játszott. Békássy ezt a gondolkodásmódot alkalmazza a versek megítélésének kérdésében, elválasztja egymástól a vers célként, ill. eszközként való megítélését:

„Az első ítélettel a tárgyat az élet folyamatából kiemeljük, megrögzítjük, mint ahogy a vers természettől van rögzítve. A másodiknál a folyamattal kapcsolatban mondunk ítéletet.”11

Azonban ha a verset, mint valami önmagában jó dolgot is vizsgáljuk, akkor sem állapítható meg általános szabály, mivel ez kizárólag az egyéntől függ.

A fejezet második része a versek megítélésének egyetlen helyes módjával foglalkozik, a „Szép” alapján történő, azaz a tisztán esztétikai szempontokat érvényesítő értékeléssel. A Szép a Jóval szemben önmagában is megáll:

„de hogy ezt az érzést képes okozni (azaz hogy szép), az mindenkitől függetlenül való lehet.”, ezért ez alapján lehetséges az ítélkezés12

Az esztétikai érték teljesen független a vers etikai értékétől: „Hogyha szép mindaz, ami bennünk a szép érzését okozni tudja, akkor amennyiben valami szép, annyiban önmagában véve nem lehet sem jó, sem rossz.”13

A Szép megítélése azonban egyénhez kötött, tehát általános szabály így sem állapítható meg. Békássy leszögezi az esztétikai szempontú értékelés ki- zárólagossságát: „Még egyszer meg kell jegyezni, hogy azzal - mint eszköz jó-e a költemény - semmi dolgunk. ítéletünk értéke, tartósságának ereje és befolyása a helyes megkülönböztetésen kívül egész természetünktől és érzéseinktől úgyis függ. Ne tegyük még ezen felül függővé a múlandó viszonyoktól, melyeknek a költészet lényegéhez nincs, csak hatásához (s csak jelen hatásához) van köze.”1'1

Látja azonban a következetes Fart pour Fart veszélyeit is: „Ha az etikai ítéleteket mellőzzük, s csak azt kívánjuk, hogy egy vers szép legyen, mindjárt arisztokratikus irányt adunk a költészetnek, mert a szép mint olyan, csak azokra nézve jó, azaz magában véve értékes, akikben - s ezek kevesen vannak - a szép érzését okozza.”15

A tanulmány legelőremutatóbb gondolata azonban az utolsó, negyedik fejezetben olvasható, amely a versek megértésével foglalkozik. Bár az egész gondolatmenetet meghatározta a műalkotás autonómiájának elve, itt még inkább hangsúlyozódik. Elutasítván az alanyi költészetet arra figyelmeztet, hogy a műalkotás az alkotótól is független:

„Nem következik azonban, hogy a művész >önmagát fejezi ki< a verseiben. A mű jellege és jelleme nem az, ami a művészé.”10

Hogy Békássy mennyire a Bloomsbury szellemiségében gondolkodott költészetről, művészetről, mutatja egy igen találó példa.

Lytton Strachey Art and Indecency címmel 1921-ben a Heretics Society17 számára írt esszét. Keletkezése azonban jóval korábbra tehető; eredetileg az Apostolok Társasága előtt olvasta fel. Strachey számára is Moore a kiindulópont. Korántsem biztos, hogy közvetlen hatásról van szó, mindenesetre a

189