Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Tóth Csilla: Egy magyar Bloomsburyben: a poézis elmélete
kintve is. A Bloomsbury meghatározta gondolatkörben mozog, a Moore és Bell által felvetett szempontokat azonban továbbfejleszti. Költészetfelfogásában ő is a modernizmus esztétikájának következetes képviselőjének bizonyul. A Versek bírálása c. tanulmánya 1913-ban keletkezett, még Angliában. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e az ízlésen, a puszta tetszésen túl valamiféle alapelv, amely a versek értékének megítélésében általános alapelvül szolgálhatna. Tézise: „Nincs általános szabályokon alapuló ítélkezés”. A tanulmány azonban kísérletet tesz a vers lényegének meghatározására is. A verset, a műalkotást önálló, teremtett valóságnak tekinti: ,A költő összes verseinek lényegét - egy megteremtett valóságot - nyújtja nekünk; ítélkezésünk határozza meg, milyen termékeny és tevékeny élete lesz az újonnan megteremtett egyéni létnek.”6 A tanulmány második fejezete a vers ritmusával foglalkozik. Békássy a vers lényegét, megkülönböztető jegyét a ritmusban látja. A ritmus nem külsőség, dísz versfelfogásában, hanem szorosan összefügg a vers értelmével: (A ritmust nemcsak a szótagok csoportja, hanem) „az értelem eloszlása és összefonódása is képezi”. A vers tisztán a ritmus szempontjából való megközelítése az orosz formalistáknál jelenik majd meg a húszas években, Briknél és Tinyanovnál. Sajátos ritmusfelfogása a modern festészetből, Bell »jelentéssel bíró forma« fogalmából eredeztethető: ,A festészetben szintén a ritmus - vagyis a színek és a vonalaknak bizonyos elhelyezése, és bizonyos meghatározható viszonya egymáshoz — az, ami a képet széppé teheti (nem pedig a kép témája és a természethűség.)”.7 A valósághűség és az ún. „szép” témák elvetése a posztimpresszionista kiállításokat rendező Bloomsbury szellemiségével rokon gondolatok. A harmadik fejezet G. E. Moore Principia Ethicájára épül. A Szép és a Jó fogalmát, a vers megítélésében játszott szerepüket vizsgálja Békássy. A ,Jó” szempontja a versek etikai alapú bírálatát jelenti: „Csak etikai értelemben lehet egy verset jónak vagy rossznak mondani. Azonban nem szabad túl szűk körbe szorítani az etikai »jó«-nak az értelmét.”.8 Ajó fogalmát - akárcsak Moore - kettéválasztja. Lehet valami eszközként, vagy önmagában jó. Ha egy műalkotást etikai szempontból vizsgálunk, azaz eszközként vizsgáljuk szerepét, ezzel kitesszük a folyton változó időnek: „alárendeljük tehát a költészetet a jelennek, az időnek, a szociális állapotoknak, a világnak. ítéletünk tehát semmiben nem független ezek változásaitól: csakis bizonyos körülmények és egyének számára érvényes tehát.”9 A szövegrész folytatása már teljesen a Bloomsbury háború előtti szellemiségét tükrözi: „Nem érinti a vers lényegét, s nem a hatást, amelyet saját természetünkben előidéz; csak azt, amelyet világi tevékenységünkben okoz. De mindentől függetlenül, magában véve jónak mondhatjuk azt, ami a versben lerögzítve, az élettől különváltan él. Ez is etikai ítélet, de ez már költői is. Vannak bizonyos lelkiállapotok, eszmék vagy emberek, kiket minden lehető hatásuktól eltekintve, magukban véve jónak mondunk, azaz minden mástól eltekintve, helyeseljük létezésüket.”10 A Moore által meghatározott „good states of mind” állapotát a Bloomsbury a körülményektől, a világtól teljesen függetlennek tekintette. Az esztétikum, 188
