Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Benkő Attila: Téli esték

másikat bekapja) Már elrepült...

M (szünet) Én csak azért imádkozom, hogy veled lehessek.

Bábjáték

L (a Rongybabának) Miért vagy szomorú?

R Mert honvágyam van.

L Hogyhogy?

R Nem mondom meg.

L Otthon szeretnél lenni?

R Nem.

L Akkor hol?

R A sarkvidéken.

L Miért?

R Mert farkas szeretnék lenni, nem kislány.

M Bolondokat beszél.

L Nemsokára hazajön a nagyunokád Londonból.

M De már nem tudok neki mesélni, mert mindent elfelejtettem.

L Nem baj. Majd ő mesél neked. (szünet) És mit adjak neki?

L Egy régi nagy bögrét.

M Annak nem örül.

L Akkor varrjál neki, mint régen, sálakból egy kabátkát...

M Már nem tudok.

L Csak vicceltem.

M Velem nem szabad, mert mindent elhiszek.

L (kiveszi a fiókból) Itt a csodakenőcs. (kenegetni kezdi M lábát)

M Engedj el...

L Az utolsó magyar hadifogoly nem panaszkodott. Pedig csak féllábú.

M Add vissza a lábát.

L Már hazajött.

M És a régi felsőgödi házak megvannak még?

L Szebbek, mint valaha. Zöld zsa- lugáterek és üvegezett verandák... Még gazdagabbak lettünk.

M (szünet) Nagyon féltelek.

L Mitől?

M Hogy ellopnak.

L (felsóhajt) Anya csak egy van.

M Neked száz anyád van, mert annyira féltelek!

L Nem fáj a fejed?

M Meg kell kérdezni a fejemtől.

L Akkor nem fáj.

M (körülnéz) Egy madár röpköd a szobában.

L Milyen madár?

M Fekete.

L (bedobja a fiókba a kenőcsöt és járkálni kezd) Se nyár, se betegség. Mikor mentél szabadságra? Soha.

M Nem lehetett. Nyitott kassza mellett árultunk.

L Két hét szabadság, forradalom... Végre otthon maradtál.

M Mindig félni kellett valamitől.

L De az édesapám akkor is kinyitott. Gyalog járt Budáról a Kerepesi úti üzletbe. A fél városon át, mikor itt is, ott is lőttek.

M Hiába könyörögtem, hogy maradjon velünk.

L Nem harcolt. (szünet) Csak egy boltos volt, akit vártak a vevők.

M Mégis nagyon féltem.

L Tudom, helyette is. Mint gyerekkorodban. Féltél, ha jött a koldus, de akkor is, ha nem jött.

(M megint lát valamit, de nem szól)

L Féltél, úgy féltél a sötétben, hogy mindent nyitva hagytál. (megáll) Mondd, mikor nem féltél?!

M Az első nevelőanyám koporsója mellett. Mert őt nagyon szerettem. Fölemeltek és megcsókoltam.

L (halkabban) Egyszer majd én sem félek, (leül)

M Te nem tudod, mennyit szenvedek. Hogy te ne szenvedjél, inkább elbújok.

160