Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Benkő Attila: Téli esték

L És a pénz, amit előbb a víztartály alá, aztán a szellőzőcsőbe dugtál?

M Ott semmit sem ért.

L (szünet) Mire is emlékszem? A német katonákra, akiket az udvaron agyonlőttek? Vagy amit erről meséltél?

M „A bácsiknak már semmi se fáj, de ne vedd el a családi fényképeket tőlük.”

L Amik szanaszét hevertek. (szünet) De nemsokára az utcán is sétálhattunk.

M Szépen felöltöztettelek...

L Te meg cipőpasztával kented be az arcodat. S egy fekete kendőt kötöttél a fejedre.

M Fiatalasszony voltam. Nem akartam úgy járni, mint a szegény Margitka.

L Es megtanítottál oroszul köszönni.

M Minden orosznak köszöntél.

L (halkabban) Vagy éppen egy csuvasnak... (hangosabban)

Cukrot is szereztem.

M Jött egy nagydarab katonanő. Köpenye a csizma szárát ver- deste.

L (gyerekhangon) „Drásztutyi!”

M Megállt, rád nézett, aztán fölkapott.

L Megrémültem.

M A szeméből dűlt a könny, úgy ölelgetett. Aztán tölcsért csavart újságpapírból, és egy marék kockacukrot vett elő a zsebéből.

L (halkabban) „Szpászíva”.

M Nagyon megsajnáltam.

L Szép jelenet, csak nem hasonlít a későbbi plakátokra. Azokon egy mosolygós katona kenyeret ad a rongyos, de vidám kisgyereknek.

M Sose voltál rongyos.

L Te nyitottál ki először. Még a

városparancsnok is megdicsért érte. Aztán hazaszökött az édesapám.

M Még borotválkozott, mikor a pokrócát ölelgetni kezdted.

L De egy másik katonanő, nagy keblén sok kitüntetéssel, magával akarta vinni a falujába.

M Mert azzal is bolondozott a boltban.

(benéz az ügyeletes doktornő)

U Nincs panasz? Minden rendben? Jól van a mama?

L Köszönjük.

(A doktornő eltűnik)

L Későre jár, mennem kell. (Feláll, a kabátjába bújik) Ne félj, már nem lőnek.

M Ellopnak.

L Kik? A bárisnyák? Vagy a cselédlányok?

M A legrosszabbkor mész el...

L De a legjobbkor jövök vissza. Gondolj a nyári kertre.

(Integetve kimegy. Csönd. Jajkiáltás valahonnan)

M Nem tehetek róla! (Jaj- kiáltások) Elég volt! (fejére húzza a pokrócot) Én nem tehetek róla! (kidugja a fejét, az üres ágyra pillant, aztán mintha a fiának mondaná) Úgyse tudtak volna rajta segíteni. (szünet) Aranyos kecskegidám. Úgy szerettem, mint a legjobb pajtásomat, (felemeli a bal kezét, majd leejti) Leanderek virágoztak az udvaron... Vigyázz, mondták a papáék, nehogy a gida letépdesse a levelüket, mert az mérgező. De ő olyan erős lett, hogy el tudott húzni...

(Benéz J nővér)

J A mesének vége, most már aludjon.

(Félsötétben)

152