Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Benkő Attila: Téli esték
M Hogy szerettem én is játszani! L Felsőgödön? (G felnyög) M A Jenőkével! A kerítésen át... Ott nyaraltak a szomszédban. Kis gödröt ástam, az volt a kút, kértem, hogy abba pisiljen, mert olyat még nem láttam. L Aztán nem jöttek többé... M (haragosan) Agyonlőtte magát az apja pisztolyával, mert katonaiskolába akarták adni! Most boldog vagy?! (G motyorékol) L Ne haragudj... M Az édesapád is mindig bolondozott! A kurvák bezzeg viho- rásztak, én meg bosszankodtam. L Hol vannak már... M Itt vannak! (bejön J nővér) J Mi újság? M Csókolom! (L-hez halkabban) Légy hozzá kedves. J (miközben kicseréli a palackot) Giziké, ne aludjon! Hazajön a lánya... (G valamit motyog) ... még az unokája is! M (halkan) Ha nem adsz neki pénzt, fejbe csap egy bottal. J (odamegy M ágyához) Maga pedig ne legyen féltékeny. Örüljön, hogy a fia nem a fiúkat szereti. L (egy borítékot csúsztat J zsebébe) Meg a lóversenyt... J (M-hez, miközben L-t hátrébb taszítja a fenekével) Énekeljen inkább! (dalolva) „Sárga csizmát visel a babám...” Vagy valami jobbat! (kisiet) L (feláll) Nem emlékszem, mikor nevettél utoljára, (az ablakhoz lép) Mókáztál néha te is, nem voltál búvalbélelt, meg is csiklandoztál, ha morogtam, de lehet, vagy csak egy gonosz varázslat? (megfordul) hogy sosem hallottam a nevetésedet?! M (csak hallgat, de aztán kiabálva) Nevetni akarok! Nevetni akarok! Nevetni akarok! L (odalép, megsimogatja) Ne félj, nincs semmi baj... G (mint távoli visszhang) Nevetni akarok... M (szipogva) Most mit csináljak? L (leül) Mesélj valamit az édesapámról. M Tudom, hogy mért nem látogat meg. L Még nem jöhet... M Mert meghalt. L (szünet) Ki mondta? M Almomban hallottam valakitől. L Rosszat álmodtál. Mesélj csak. M Hogyan látogattuk meg a szanatóriumban? Az is rossz... L (feláll) De milyen jó a vége! M (mesélve) Azt hittem, büszke lesz rám és a kisfiára. Sokat dolgoztam, de sütött a nap, amikor elindultunk. L (járkálni kezd) Nagy kalapom volt, drapp kesztyűm és orgonalila ruhám, a lábamon drága cipő. Te is tisztán, csinosan... L Hiszen még meg sem születtem. M És a kezemet húzkodva már milyen nagyokat léptél! L Mint a kis nagyfiad, de mindegy. M Már húsz pengő volt a takarékban! Siettem volna én is, de a szerpentin nem akart véget érni. (G felnyög) Aztán egyszer csak mit látok? Édesapád a parkban egy hölgyikével nevetgél. Gombóccal a torkomban léptem oda hozzájuk. A kisasszony elillant, ő meg csak ámult-bámult. L „Menjünk innen, távolabb még sokkal szebb a park...” M Igen, ezt mondta, mert el akart 147
