Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Gyürky Katalin: Az Istenember küldetése Vlagyimir Szolovjov művészetében

létezés, másrészt a szerelem magasabb útja, amely tökéletesen egyesíti a férfit a nővel, a testit a lelkivel, és erre az egyesítésre és kölcsönös összefüggésre leginkább az istennek és az embernek van szüksége, és ez az istenemberség folyamata.”19

Az, hogy Szolovjov a szerelemről szóló nézeteit A szerelem értelme című művén kívül a Platón életdrámája című írásában is részletezte, egyáltalán nem véletlen. A platóm erotikus tanok átvételével és továbbgondolásával ugyanis egyben azt is bebizonyítja, hogy véleménye szerint az olyan nagy filozófusnak, mint Platón, akinek minden lehetősége megvolt arra, hogy ember- feletti emberré váljék, ez a tökéletesedése miért nem sikerülhetett. Szolovjov a fent említett három összetevőt, amely meghatározza a szerelem végső, tökéletes formáját - vagyis az androgünizmust, a lelki testiséget és az istenemberséget -, Platón tanításában fedezi fel, de véleménye szerint Platónnál ez a három elv csak múló fantáziaként van jelen. Igaz, hogy Platón eljutott Erósz művészi feladatának fogalmáig, úgy fogta azt fel, mint életfeladatot, de nem határozta meg ennek a végső tartalmát, és nem teljesítette azt be, vagyis nem tudott Istenemberré válni. Platón átélte az erotikus tragédiát, de úgy tűnik, hogy benne csak az alsóbbrendű Erósz munkált. Hiszen — bár felismerte az ideális, isteni világ és a jelenvaló világ különbségét és a közöttük lévő távolságot - az alsóbbrendű Erósz fogságában mégsem tett semmit annak érdekében, hogy egymáshoz közelítse azokat, ő maga pedig közeledjen az Istenhez és az isteni szférához. Nem jutott el a szemlélődés magaslatába, hanem a való világ helytelenségén gyakorlati úton kívánt segíteni. De mivel az életet nem erkölcsi, hanem kizárólag politikai úton szerette volna megjavítani, nemhogy a felsőbbrendű Erósz feladatát nem tudta teljesíteni, de még alsóbbrendű jobbító szándéka is terméketlen maradt, eleve elhibázott gondolatokból táplálkozott. Hiszen Szolovjov szerint Platón Állam című művét a harc és rabság világítja meg, visszatér benne az élet vad ábrázata annak vadállati szokásaival. Es ennek az államformának az igenlésével Platón - ha lehet - Szolovjov szemében még az eddigieknél is nagyobb hibát követ el. Az alsóbbrendű Erósz fogságában maradva és hibás politikai nézeteinek kinyilvánításával ugyanis tanítómestere, Szókratész halálának körülményeit is törvényesnek találja. Azt a halált, amelyet pályája elején úgy ítélt meg, mint az ideális világgal szembeni valós világ igazságtalan, erkölcstelen berendezkedésének következményét:

„Micsoda mélyen tragikus katasztrófa, micsoda teljes belső bukás! A szerző - a bölcs és szent férfi halálának fél évszázados kultusza után - nyíltan belenyugszik azokba a Törvények című munkájában lefektetett - a vakságon, a rabságon és a hazug hiten alapuló - elveibe, amelyek az ő legnagyobb lelkület- tel bíró atyját megölték.”20

Szókratész halálának bemutatásával egyébként Szolovjov ismételten a tökéletesedő ember halhatatlanságának lehetőségére mutat rá:

„Végül ki kell mondani: Szókratész saját nemes lelkű halálát a tiszta emberi bölcsesség erkölcsi erejéből merítette, elérkezvén annak határára. Hogyha tovább és magasabbra megyünk Szókratésznél — nemcsak a szemléletben és nemcsak a törekvésben, hanem a valódi életbeli hőstettet illetően -, akkor ahhoz többnek kell lennünk az embernél. Szókratésztől példaként tanultuk

1072