Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Gyürky Katalin: Az Istenember küldetése Vlagyimir Szolovjov művészetében

amely kortársa, Rozanov számára a legfontosabb, az emberi élet célja - elutasítja, mert véleménye szerint ez elferdíti az igazi szerelmet. Ez az alsóbbrendű nemi vonzalom, „ez a naiv formája a gondolkodásnak és a létezésnek csak az állatoknál és az emberek azon részénél bocsátható meg, akik nem támasztják alá a Platón felfogása szerinti túlvilági metamorphózist.”16 Ezek azok az élőlények, akik a morális értékrenddel szemben - Nietzsche és Rozanov elképzeléséhez hasonlóan - az esztétikai értékrend irányítása alatt állnak, s így számukra az élet fő célja a fizikai vágyak kielégítése. Szolovjovnál viszont a fizikai kielégülés semmiképpen sem lehet cél, legfeljebb csak eszköz ahhoz, hogy ennek állati jellegét érzékeltetve a szerelemben is az etika győzzön az esztétika felett, vagyis Erósz magasabb rendű feladata teljesedjék be, amely saját tökéletes megvalósulásában képes legyőzni a halált.

„Hogyha az ember - írja Szolovjov — lényegében önmagából kiindulva csak ember tud lenni, hogyha ezt az emberi korlátozottság számlájára írjuk, akkor a házasság számára az örök magasságnak tűnik, és úgy fogható fel, mint a méltó szerelmi út egyedüli megfelelője. Azonban, ha az ember különbözik valamiben más teremtménytől, hogyha képes és akar is önmagához képest magasabbra emelkedni, akkor - mivel nincs megelégedve a fajfenntartással és a törvényes úttal (vagyis a házassággal - Gy. K.) - becsületesen arra törekszik, hogy ezeket egy magasabb vagy törvény felett álló útra változtassa át.”17

És ahogyan az alsóbbrendű feladatot betöltő Erószhoz is két szerelmi út, az állati kielégülés és a fajfenntartásra irányuló házasság tartozott, ugyanúgy ez a felsőbbrendű Erósz is két szerelmi utat járhat be. Az első az aszkéták útja, akik többre törekedtek annál, hogy csak az érzelmi vonzódás irányítsa őket, de pusztán lelki tevékenységük a szerelem emberfeletti jellegéhez kevésnek bizonyult. Emiatt vált szükségessé a felsőbbrendű Erósz tevékenységének második, egyben végső és tökéletes útja is, amely valóban átalakítja és megisteníti a szerelmet. Ennek célja pedig - ahogyan arra már korábban is utaltam - a szerelmi egyesülésben az Isten képére megalkotott teljes ember, a férfi és női eredet pozitív egysége, vagyis a valódi androgün18, amely ilyen formában képes a halhatatlanságra. Ezzel szemben azonban van két olyan folyamat, amely pontosan a szerelemben elért halhatatlanságnak az ellenkezőjéhez, a halálhoz vezet. Az egyik az, hogyha az androgün-formát megváltoztatjuk, női és férfi összetevőire szakítjuk szét, amely Szolovjov szerint nyomorék- ság, a tökéletlenség és a halál kezdete. A másik folyamat, amely szintén megsemmisíti a szerelem magasabb útját: a lélek és a test ellentéte, szétválasztása. Mint láttuk, Szolovjov felsőbbrendű szerelemről szóló elképzelésében a kizárólag a testiségre, valamint az aszkétáknál kizárólag a lelki tényezőkre való korlátozódás elfogadhatatlan. E kettőnek a tökéletes szerelemben együttesen kell megjelennie, és ezzel az egyesüléssel jutunk el ahhoz a célhoz, amely a szerelemben egyesült androgün személy tökéletesedésének a végcélja - vagyis az Istenhez való közeledés, az istenemberség megvalósulása. A szerző ezt így fogalmazza meg:

„Mivel az Isten számára lehetetlen, hogy az emberen testi-lelki átalakítást végezzen az ember részvétele nélkül: ez a folyamat csak kémiai vagy valamilyen másfajta út lehetne, de nem emberi, ugyanúgy az is lehetetlen, hogy az ember saját magából hozza létre a saját emberfelettiségét - így világos, hogy az ember csak úgy tud istenivé válni, ha megvan benne egyrészt az örök isteni

1071