Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Gyürky Katalin: Az Istenember küldetése Vlagyimir Szolovjov művészetében

lajdonságán keresztül világítja meg. Az emberi személyiség eredendően birtokolja a szubsztanciális létet, az aktuális tudatot és az erre a tudatra való reflexiót, vagyis az öntudatot. Az én, a tudat és az öntudat hármassága Szo- lovjov szerint az Istenre is jellemző, azzal a különbséggel, hogy amíg az ember ezt a három állapotot időhöz kötve, egymást követő időben birtokolja, addig az Istenben ez a hármasság egy időben jelentkezik, viszont elképzelhetetlen egy és ugyanazon szubjektumon belül. Ezért nem egy, hanem három örök szentséget kell feltételeznünk, amelyből a második közvetlenül az elsőből származik - az isteni lényeg megtestesítőjeként szolgálva azt, a harmadik pedig, szintén az elsőből származva, megerősíti a második kifejeződését.

A Szentháromság ilyen jellegű dedukciója Mocsulszkij véleménye szerint Szolovjov elképzelésének gyenge pontja, legalábbis abban az esetben, ha ahhoz a formális logika szabályai szerint közelítünk. „Az igaz, hogy az emberi személyiség sajátos természetében megkülönböztethetjük ezt a három állapotot (az ént, a tudatot és az öntudatot), de ezek az állapotok időben egyáltalán nem váltják, nem cserélgetik, hanem kiegészítik egymást egyetlen cselekedet során. És emiatt, ha az emberi személyiségben nem szükséges három ilyen különálló szubjektumot feltételezni, ugyanúgy az isteni létezőben sem indokolt logikusan a hármasság Ez a hármasság tehát nem a logikai filozófiában, hanem csak a vallási tapasztalatban tárulhat fel.”10

A vallási tapasztalatban viszont annál inkább szükség van rá. Hiszen az eddigi vallási fokozatok részigazságait magába foglaló keresztény vallás nem eklektikus rendszer, nem egymástól függetlenül tartalmazza ezeket a részigazságokat, nem önmagában való teljesség, hanem sajátos tartalommal rendelkezik, valami újat is feltár a világ előtt, és ez az új, ez a tartalom egyedül és kizárólag az isteni ige megtestesítője, vagyis a második szentség, Krisztus. Erről Szolovjov így ír:

A kereszténységben Krisztust találjuk, és kizárólag Krisztust - íme az igazság, amelyet olyan sokan kimondták, de nagyon kevesen sajátítottak el. Hogyha végigtekintünk Krisztus minden teoretikus és erkölcsi tanításán, amelyet az Evangéliumban találunk, akkor az egyedüli újdonság ebben Krisztus saját magáról szóló tanítása, aki úgy utal magára, mint az élő igazság megtestesítőjére: „Én vagyok az út, az igazság, az élet: a bennem való hit az örök életet jelenti.”11

A kereszténységben a vallási tapasztalat szerint tehát Krisztus az a második szentség, amely az isteni igét megtestesíti. Ezáltal, vagyis az isteni Lo- goszt megtestesítve válik Krisztus Istenemberré, hiszen isteni mivolta szerint - Logosz, emberi mivolta szerint pedig Szófia — az Isten bölcsessége. És Szolovjov szerint az embernek nem lehet magasabbrendű feladata annál, hogy ezt a Krisztusban egyszer már létrejött istenemberséget a saját tökéletesedésével maga is elérje, s így az isteni világhoz közeledjen. „Szolovjov ezen a ponton zseniálisan érezte meg az eltéphetetlen kapcsolatot a vallás és az antropológia között. Isten megismerése ugyanis elválaszthatatlan az Ember megismerésétől, a krisztológiai probléma így egyidejűleg antropológiai probléma is.”12 Az isteni és a természeti világ közötti kapcsolat megoldhatatlan rejtély lenne, hogyha e között a két világ között nem létezne egy összekötő mag, az ember. Ami nem véletlen, hiszen az Istenben az emberiség univerzális és ezzel együtt individuális is, az emberiség örök teste Istennek és örök lelke a ter1068