Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Gyürky Katalin: Az Istenember küldetése Vlagyimir Szolovjov művészetében
mutatására, hanem feltálja annak részigazságát is, hogy azzal még inkább rámutasson az elmélet téves jellegére, majd - közvetve - eljusson a keresztény valláson alapuló, általa teljesnek vélt igazságig. így a lermontovi büszke, prófétai magatartás sem önmagában elítélendő', hanem amiatt is, mert meggátolja a nietzschei elvben fellelhető részigazságnak, az ember öntökéletesedésének a megvalósulását. Hiszen ,n büszkeség a lélek olyan összetevője, amely azt foglalja magába, hogy a büszke embernek semmire sincs szüksége, így a tökéletesedés és emelkedés minden gondolatától elzárkózik.”7 Az előzőekből nyilvánvaló, hogy a nietzschei emberfeletti elv részigazsága, amelyet Szolovjov is elfogad, és beépít saját emberfelettiségről szóló elképzelésébe, a folyamatos tökéletesedés, az, „hogy az ember természetesen nagyobb és jobb akar lenni annál, mint amilyen a valóságban. Hogyha ezt komolyan akarja, akkor meg is tudja tenni, és ha meg tudja tenni, akkor kötelessége megtenni... Az egész történelem abból áll, hogy az ember magánál jobbat és nagyobbat tesz, túlszárnyalja az adott valóságot, háttérbe szorítja a múltat, és a jelenben azt fejleszti, amely még nem olyan régen ellentétes volt a valósággal - álom volt, szubjektív idealizmus, utópia.”8 Azonban ahhoz, hogy ez a Szolovjov által átvett és elfogadott nietzschei részigazság, az ember tökéletesedésére irányuló hajlam teljes igazsággá alakuljon, éppen a nietzschei emberfelettiséghez vezető, nihilista, az Istent és minden értéket tagadó folyamat ellentétére van szükség, a tökéletes vallás elérésére, ahol az Isten a teljes igazságot és a teljes egységet testesíti meg. Tehát az ember Szolovjovnál csak úgy válhat emberfeletti emberré, tökéletesedése csak úgy mehet végbe, ha már adott az ehhez keretül szolgáló tökéletes vallás. Az a tökéletes vallás, amelyben az Isten és az ember egymáshoz való közeledése és egymásra hatása megtörténik. Ez pedig ugyanolyan fokonkénti fejlődés eredménye, mint a cáfolandó, az Istent a trónjáról letaszító és az embert annak helyébe állító folyamat, vagyis az emberistenhez vezető nietzschei nihilizmus. Amíg azonban - ahogyan azt Szolovjov is felismerte - a nyugati filozófia a tagadásból indul ki, és a tagadásával, rombolásával a teljes értékválságot elérve próbál meg valami újat, a nyugati filozófia felől nézve értékeset, vagyis az Istent a trónjáról letaszító emberfeletti ember uralmát megvalósítani (lásd a nietzschei nihilizmus passzív és aktív szakaszait!), addig Szolovjovnál a tökéletes valláshoz vezető, fokonkénti fejlődést mutató úton ismeretlen a tagadás, a rombolás, „abban a magasabb lépcsőfokok nem számolják fel az alacsonyabbakat, hanem a magasabb formák azokat is magukba foglalják, és ezzel együtt adnak egy nagy teljességet és egészet.”9 Ennek a vallásnak általánosnak és egyedinek kell lennie egyszerre, vagyis nem a minimumot (pl. a deizmust) kell magába foglalnia, hanem a maximális tartalmat: a vallási forma annál tökéletesebb, minél gazdagabb, élettelibb és konkrétabb. A tökéletes valláshoz vezető, a fokonkénti fejlődést magába foglaló utat Szolovjov a Tanulmányok az Istenemberségről című értekezésében fejtette ki. Ez a tanulmány, mielőtt ennek a folyamatnak a bemutatására rátérne, a kortárs ember rövid jellemzésével kezdődik, és felvázolja annak erkölcsi és értelembeli színvonalcsökkenését. Szolovjov ezzel kapcsolatban értékeli — életművében először - a katolicizmust is, és azt egy múltbéli, túlhaladott vallásnak tartja, amely az Istenben való hiten alapult ugyan, de mivel nem vitte el a teljességig ez a hitet, átadta a helyét egy másik, az emberben való hitnek, 1066
