Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
A főépület bejáratában megjelenik Dato, látszik, hogy alig tudja türtőztetni magát. Megpillantva az udvar közepén álló fegyveresek csoportját, elindul feléjük. Ahogy a közelükbe ér, hallja, hogy róla beszélnek. Fegyveres (hangneme után ítélve a vezérük): - Úgy látom a főbolond teszi nálunk tiszteletét. A Datonak háttal álló fegyveresek egy kivételével feléje fordulnak, s felnyerítenek vezérük ízetlen szellemeskedésén. Dato már béketűrése határán van, mikor odaér hozzájuk és megszólal: Dato: - Jó reggelt! Elnézést, de mit csinálnak itt? A vezér: — Aztán miért kellene számot adnom neked róla? Ki vagy te? Dato: — A pszichiátriai intézet főorvosa, Dato Homeriki. A vezér: - És honnan tudjuk, hogy nem hazudsz? Dato: - Mi okom lenne rá? Különben is van önök közt valaki, aki nagyon jól ismer engem. A vezér: - Szóljatok hozzá...! Nézzétek, micsoda népszerű alak! Na ki az, aki ismeri magát? Miközben Dato a csoport felé tartott, észrevett egyet Givi katonái közül. A földön ült, Datonak profilban, de Dato azonnal felismerte. 0 volt az, aki Vazsával elhozta nekik az élelmiszerrel megrakott szekereket. Ez a felismerés örömmel töltötte el Datot, s egyre csak azt várta, mikor tűnik fel végre Vazsa. Dato: - Az a katona ott... a barátomnál, Givinél szolgált... A fegyveresek harsányan felnyerítenek, nem hagyják, hogy Dato befejezze a mondatot. A vezér: - Na persze! Tán a marsaiknál szolgált... Ate Gividből annyi van, hogy tavat lehetne velük rekeszteni. Ez meg itt, nemcsak a te Gividnek szolgált, hanem nekem is a börtönben... matracul! Dato nem érti, miért tör ki megint mindenki röhögésben. A vezér: - Na, főokos, kapd elő, de gyorsan, amid van! És ne meregesd a szemed, mert még ki találom szúrni... Annyian vannak az éléskamrában, mint a keringek a hordóban. Fülledt a levegő. A mennyezet alatt lévő három kis lyukon át jut csak be valami fény a helyiségbe. Az emberek feje fölötti három sugár azt a benyomást kelti, mintha valamennyien célkeresztben állnának. Köztük áll Gogi is Kote mellett. Gogi belső monológja: - Hányadszor vagyok már itt, de mégsem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy célkeresztben állok. Tennem kell valamit, ez nem mehet így tovább. Szegény Kote... a rémülettől még a foga is vacog. Félelmében egészen hozzám bújik, pedig nem is olyan régen majdnem megöltem... Gogi átöleli Kotét, magához vonja, és halkan megkérdezi: Gogi: - Félsz? Kote megrázza a fejét. Gogi: - Tarts ki, nemsokára ki... Gogi torkára fagy a szó, mert lépéseket hall. Síri csönd áll be. Mindenki lélegzetét visszafojtva vár: élet vagy halál? A lépések még mindig a kamra felé tartanak. Zajuk egyre hangosabban és hangosabban dörömböl a fülükben. Mintha ezen a zajon kívül más hang nem is létezne az egész világon. Pillanatnyi vihar előtti csend. A kulcs zörrenése a zárban mennydörgésként hat. Az ajtó kinyílik, 1059
