Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
a gyökereim. Érted? Nem, te még ezt nem értheted, fájdalmasan fiatal vagy hozzá... Gogi: - Színházba, koncertre, estélyekre járni nincs idejük. Gyerekük nincs. Ne haragudjon a kérdésért, de akkor mire kell annyi pénz? Varlav Tejmurazovics: - Majd ha neked is lesz, megérted. Gogi: - De csak van valamilyen titkos, hőn áhított kívánsága... Varlav Tejmurazovics: — Hát, azt nem tudom, hogy ez amolyan... hő vagy milyen kívánság-e, de egy vágyam azért van... Gogi: — És mi az, ha nem titok? Varlav Tejmurazovics kis ideig habozik, aztán mégis nagy levegőt vesz, mintha gyónni akarna, s halkan beszélni kezd. Varlav Tejmurazovics: — Tudod, fiacskám, az emberek sokféle szerepet játszanak az életben, sokféle maszkot öltenek magukra. Mostanában például azt játsszák, hogy nem érdekli őket a pénz, és a nőket is csak plátói szerelemmel szeretik. De hát hogy lehet nem szeretni a pénzt, amíg létezik? Hogy lehet úgy szeretni egy nőt, hogy nem látod a testét? Na, ezt a maszkot szeretném én lerántani az emberekről! Gogi: - És hogyan? Varlav Tejmurazovics: - Félek, hogy leültetnének érte... Gogi: - De hát mi olyat akar csinálni, amiért leültethetik? Varlav Tejmurazovics: - Semmi szörnyűségeset. Csak szeretnék kimenni a város legforgalmasabb terére nyíló erkélyre, és szétszórni onnan a pénzemet. Gogi: - De hát miért?! Varlav Tejmurazovics: — Hogy lássam, hogyan hajítják félre az emberek a maszkjukat, és kezdenek dulakodni minden egyes kis papírdarabért, amit közéjük dobok... Éjszaka van. Gogi és Gigla a bolondok házának bejáratánál, a lépcsőn ül. Még alig lehet hallani a szekerek kerekének nyikorgását, de ők már állnak is fel. Gogi odafordul Giglához. Gogi: - Gigla, te is hallod? Gigla: — Igen. Gogi: - Végre! Ahogy a szekerek a közeibe érnek, Gogi és Gigla már nyitja is a kaput. Izgatottan és megkönnyebbüléssel fogadják Datot és kísérőit, a kórház három dolgozóját. Gogi: - Na végre... már mindenre gondoltunk! Meg sem fordult a fejünkben, hogy ennyi mindent hoz majd! Dato: - Miért nem alszotok már? Gigla: - Magukat vártuk... Dato: - Nem baj, legalább segítetek kipakolni... Jut eszembe Gogi, nem vagy túlságosan fotogén. Gogi: - Szóval látta...? Dato: - Nem kellett volna itt maradnod, ha tudtál róla! Gogi: - Képtelen vagyok visszamenni közéjük... Dato rátekint, megtörli orrát és folytatja a beszélgetést. Dato: - No jól van, gyerünk, pakoljunk ki. „Már közeleg az éjfél, s Herman 1056
