Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
nak a zsákot. Igyekszik kitépni magát Gogi kezei közül, aki erősen fogja, nehogy a nő utána eredjen. Egy öregasszonynak végül megesik rajtuk a szíve, és így szól hozzájuk: Öregasszony: - Nyugodj meg fiam, és ne haragudj rá! Most nagyon nehezen tud megérteni másokat, mindenét elveszítette... Gogi szobáját látjuk. Két ágy van bent, az egyik üres. Az ágyak között asztal. A másik ágyon Gogi forgolódik álmában. Az öregembertől hallott iszonytató vérfürdő képei jelennek meg előtte. (A filmkockákon az öreg könnyes szemét, az emberi testrészekkel teleszórt udvart és a szadisták mészárlását látjuk.) Gogi hirtelen napégette mezőn találja magát. A fold megrepedezett a szárazságtól. A még életben lévő növények szinte teljesen elfonnyadtak. Gogi körülnéz, s ekkor egy televíziót pillant meg. A „Téma" című műsor megy. A műsor egy apa és gyermekei közti szexuális viszonyról szól. A képernyőn megjelenik egy roppant ellenszenves lány. A lány a képernyőn: - Egészen a mai adásig nagyon sokat kínlódtam, lelkiztem, rejtegettem a kapcsolatomat a papával. Azt gondoltam magamról, hogy egy szörnyeteg vagyok. Most viszont megkönnyebbültem, mert kiderült, hogy nem vagyok egyedül, nagyon sok hozzám hasonló ember van. így aztán tudatosítottam magamban, hogy mi a legfőbb, legtitkosabb vágyam... Műsorvezető: - Ha nem titok, elárulná nekünk? A lány a képernyőn: - Elválasztom a papit anyámtól, és akkor végre épp olyan nyíltan élhetünk majd együtt, mint bárki más... Hirtelen elered az eső, a föld sebei beforrnak, a növények felélednek. A szemünk láttára egyenesednek fel, s indulnak növekedésnek. Természetellenesen hatalmasra nőnek, majd felrobbannak. Gogi rémületében felébred. Egy kicsit még fekve marad, aztán felkel, és odabiceg az ablakhoz. Kinyitja, leül az ablak- párkányra és teleszívja tüdejét friss levegővel. Hamarosan fázni kezd. Miközben kezével testét dörzsölgeti, hogy kicsit megmelegedjen, erre gondol: Gogi belső monológja: - Szegény menekültek, lehet, hogy a hágóban még havazni is fog... Hogyan tudnak majd... Becsukja az ablakot és ismét lefekszik az ágyra. Sokáig forgolódik, de sehogy nem tud megnyugodni. Végül mégis elalszik. Almában a Hugo-évforduló tiszteletére feldíszített koncerttermet látja. A terem tele ünneplőbe öltözött emberekkel. Az ajtóban álló, kezében csodaszép mezei virágcsokrot tartó Mari kirí a képmutatók hamis tömegéből. Gogi saját magát hallja, amint egy Hugo-verset szaval. ,,Harcosok! Hová vezet a véres harc? Mint a gabonát felperzselő esztelen tűz, Elpusztítjátok a becsületet, józan észt és reményeket! Hogyan? Franciaország Franciaországra támad? Ideje észhez térnetek! Harci sikeretek Senkire nem hoz dicsőséget és megaláz mindenkit, Hiszen minden golyó, ó szégyen, gyalázat! Hazánkat csonkítja és szégyeníti...” Gogi felébred. Szemét kinyitja, s miközben mozdulatlanul a mennyezetet nézi, ezt suttogja: Gogi: - De hát csoda...? Hiszen én magam is, egész lényemmel átéltem a 1053
