Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Gogi belső monológja: - Igen, egy dolog valamit tudni, és egy másik dolog azt a saját bőrünkön megtapasztalni. Öreg: - És ilyen méretekben... Ez alatt a néhány borzalmas nap alatt megértettem még valamit, ami talán még ennél is szörnyebb... Vannak jó páran, akik bár a legmagasztosabb eszméket vallják, ezt a söpredéket a saját ambícióik, érdekeik, céljaik elérésére használják fel. Mindketten gondolataikba temetkeznek. Gogi: - Vannak ott rokonaik vagy barátaik, ahová mennek? Öreg: - Ellenségeink nincsenek ott! A világon pedig mindenhol lehet jó embereket találni... Gogi: - És maga még hisz ebben? Az öreg fáradtan Datora pillant, s könnyes szeméből akkora bánat sugárzik, hogy Gogi nem bírja tovább nézni. Feláll és azt mormolja: Gogi: - Pihenjen egy keveset, amit tudunk, összeszedünk maguknak. Öreg: - Köszönök mindent fiam... Goginak ettől a hétköznapi mondattól összeszorul a torka, szégyen borítja el, és gyorsan elindul az épület felé az orra alatt motyogva: Gogi: - Adjon az Isten szerencsét... Az öreg, akit ámulatba ejtett Gogi emberi melegsége és mély együttérzése, még sokäiß néz utána. Útban a főépület felé Gogi meglátja Kotét, aki kenyérgalacsinokkal teli zsákocskáját éppen átnyújtja a soron következő kisgyerekes asszonynak. Gogi elindul feléjük. Tökéletesen érti, hogy Kote nemeslelkűségből teszi ezt, de hát mégis... Gogi belső monológja: - Hogy lehetne úgy elvenni az asszonytól a zsákot, hogy ne bántsam meg vele Kotét... Odaérve hozzájuk Gogi leguggol, mivel a nő és a gyerek a füvön ül. Miután üdvözölte őket, Gogi megsimogatja a gyerek fejét. Kote hirtelen összerezzen, egy pillanatra megdermed, mintha hirtelen megvilágosodott volna, majd boldogan Gogihoz fordul: Kote: - Hallod...? Hallod az énekét? Gogi fülel, de semmit nem hall, ám érzi, hogy egy számára korábban ismeretlen érzés keríti hatalmába, a részvét. Az asszony is fülelni kezd, de ő sem hall semmit. Meglepett tekintetét először Kotéra, majd Gogira emeli. Zavarában, és attól a tudattól, hogy őt is bolondnak nézik, Gogi magyarázkodásba fog: Gogi: - Ne a szó szokásos értelmében vett hangra gondoljon. Olyat nem fog hallani... Először én is megpróbáltam..., lehet, hogy a lélek dalára gondol... Asszony: - Ha ilyen a lélek dala, akkor milyen lehet a lelke...? Fogják a zsákot, már jóllaktunk! A nő hirtelen megváltozik, megtelik energiával, határozottan feláll, s a zsákot a meghökkent Gogi és Kote lába elé dobja. Kézen fogja gyermekét, s valósággal elrántja tőlük ezekkel a szavakkal: Asszony: - Csak ennek, meg a fajtájának való ez a dal... Gogi: - Hallgasson ide...! Asszony: - Semmit sem akarok hallani..., legyenek átkozottak! Az emberek annyira fáradtak, s még annyira az elmúlt napok hatása alatt állnak, hogy nem is reagálnak a történtekre. Gogi úgy áll ott, mint akit leforráztak, Kote pedig semmit nem értve, megpróbálja ismét odaadni az asszony1052
